Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tózsa-Rigó Attila: A reformáció hatásai a polgári végrendelkezés gyakorlatában, pozsonyi és bécsi források példáján
50 Egyháztörténeti Szemle XIII/4 (2012) tendenciába, melynek során a polgárság expanziója által a városon belüli egyházi intézmények is világi irányítás alá kerültek.26 A városok már a 14- 15. századtól törekedtek arra, hogy saját irányításuk alá vonják ezen intézményeket. Ennek az általános késő középkori folyamatnak a fókuszában olyan intézmények, alapítványok stb. álltak, amelyeket eredetileg az egyház hozott létre (ispotályok), vagy az egyházhoz („helyileg”) kötődtek. Utóbbi esetben elsősorban a városi közösség által alapított oltárokra, misealapítványokra stb. gondolhatunk.27 Ennek során a más-más szempontok alapján az egyházhoz kapcsolható intézmények elvilágiasodásáról, vagy még találóbban elpolgáriasodásáról beszélhetünk. Nem egyértelmű tehát, hogy pontosan mi is eredményezte az ispotályoknak a fent vázolt népszerűségnövekedését a 16. században. Csak mint az egyik lehetséges magyarázatként jelölhetjük meg, hogy a reformáció hozott volna döntő változást a szegényügy kezelésének strukturális hátterében.28 A pozsonyi viszonyok sajátosságaként további fontos tényező volt, hogy az 1540-es évek második felétől számolhatunk az újonnan alapított városi ispotállyal is. Bár az egyházi személyek esetében csak szűk metszettel dolgozhatunk, az adatok arra engednek következtetni, hogy az egyháziaknak a polgárok kegyes gondolkodásában elfoglalt helye egyre nagyobb mértékben veszített jelentőségéből. Az egyházi intézményeknek rendelt adományokban az első húsz évben még nem mutatható ki nagyobb mértékű jelentőségcsökkenés, az utolsó harmadban azonban már jóval kevesebb adományt kapott az egyház, mint az előző két évtizedben. Még szembetűnőbb a változás, ha az egyházi személyek részesedésével együtt vizsgáljuk az arányt. Eszerint a klerikusok és az egyházi intézmények együttes részesedése az első évtizedben még a kedvezményezettek több mint egynegyedét teszi ki (26,6 %), az utolsó kilenc évben ez az arány nem éri el még a 8 %-ot sem.29 30 Ez a tendencia jól illeszkedik abba az általános jelenségsorba, miszerint a lutheri elveket terjesztő prédikációkban (1520 végétől magánál Luthernél is) megjelenik az, hogy a papok és a szerzetesek Isten ellen cselekszenek, s valójában az istentelenséget testesítik meg ebben a világban. A prédikátorok ezzel is hozzájárultak ahhoz, hogy a polgárok figyelme az egyházról sokkal nagyobb hangsúllyal a keresztény felebaráti szeretetre, azaz közösségi szintre lefordítva a szegénygondozás kérdésére helyeződött át.3° 26 Vogler, 1998.384. p. 27 SCHILLING, HEINZ: Die Stadt in der frühen Neuzeit. München, 1993. 94. p. 28 Schilling, 1998. 22. p. 29 Érdemes röviden kitérnünk a pozsonyi ferencesek helyzetére. A 15. századi kegyes adományok kedvezményezettjei között még a hannadik helyet foglalták el az ispotályokkal „holtversenyben”. A 16. században a ferencesek és a klarisszák részesedése együttesen is csak 6,6 %-ot ér el, ami drasztikus csökkenést mutat. A polgárok adományainak ilyen mértékű csökkenése 1550-re azt eredményezte, hogy Ferdinándnak utasítania kellett a kamarát, hogy a fend kötelékében megmaradt pozsonyi barátoknak alamizsnaképpen segélyeket utaljon ki. A pozsonyi mellett szerepel még az utasításban a nagyszombati, a pápai és a beregszászi rendházak megsegítése is. ETE. V. 1912. p. 30 Moeller, 1999.47., 50. p.
