Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy Gábor: Tanulni a vesztesektől. Katolikusok a 16. századi Svéd Királyságban
10 Egyháztörténeti Szemle XIII/4 (2012) téosztották: a király Skytte segítőjét, a finn írásbeliség egyik megteremtőjét, a protestáns Mikael Agricolát tette áboi püspökké, az újonnan létrehozott viborgi élére Paulus Juusten került.18 A püspöki karon belüli változások19 példázzák Johannes Pauli 1556-ban kelt megállapítását. A király még 1554-ben is azzzal indokolta a középkori egyház elleni fellépést, hogy az - szerinte — az ország ellen ismételten, különösen 1520 őszén árulást követett el.2° Függetlenül attól, hogy menynyire gondolta komolyan e propagandát, amellyel a Rómában élő Olaus Magnushoz fordult, tény, hogy a királyságban akkor már egy nemzedéknyi ideje tartott az egyház átalakítása. A következőkben e folyamat öt elemére térek ki: az 1527. évi västeräsi gyűlésre, az 1529. évi örebroi és az 1536. évi uppsalai conciliumra, a német Georg Norman superintendensi ténykedésére, és az 1544. évi, szintén västeräsi gyűlésre. Az első kettőt említi az a tervezet is, amely a katolikus egyház svédországi helyreállításával foglalkozik. Kitérés: egy tervezet Az aláírás és keltezés nélküli szöveg címe Nonnulle considerationes pro reducendis regnis Aquilonaribus ad catholico ecclesie unitatem dato reverendissimo domino meo, Cardinale Campegio (röviden: Considerationes). Közlője, Kurt Johannesson feltételezése szerint egy Campeggionak írt levél mellékleteként kelt Rómában 1545-ben Olaus Magnustól.21 Megállapításait egy recenzense megjegyzés nélkül említi,22 az 18 E két püspök pályája nemcsak a finn írásbeliség kialakításában találkozott, mindketten jártak követségben IV. Ivánnál is. Miután a követjárás során Agricola meghalt, az áboi székben Paulus követte, aki az oroszországi követségben hároméves fogságot is szenvedett, és betegen tért haza. >9 Annak megítélésére, hogy az egyes püspökök közül melyik tekinthető reformkatolikusnak, illetve hogy az egyes egyházmegyékben mennyire egyezett meg a püspök és a székeskáptalan felfogása, nem vállalkozhatom. 20 Az általános indok az országárulás: „Först för det stora förräderi, som árkebiskopar, lydbiskopar, kaniker, prelater och deras sállskap och anhang Sverige, det adle konungarike, dess konungar, regenter, ridderskap och inbyggare ganska jemmerligen esomoftast báde lángligen och nyligen bevist och betett have.” A különös indok az 1520 őszén történtek, felelősei az egyház részéről „den siste ärkebiskop Göstaf [...] med andre oärlige lydbiskopar, biskop Hans i Linköping, biskop Otte uti Vesteräs med flere oärlige tyranner, báde kaniker och prelater”. E dolgok az okai az építkezéseknek, valamint a füstölő, a keresztvíz, a kenés, a búcsú és az áldás elvételének és akadályozásának: „Till att betaga och förhindra härefter sádane rökelse, vigvatten, smörjelse, avlat och välsignelse.” Az Arbogában augusztus 8-án kelt levél kiadása: WEIBULL, LAURITZ: Gustaf Vasa om biskopligt stand och Stockholms blodbad. In: Scandia, 1. [l928]:2. 313-314. p. 21 A szöveget egy rájegyzés szerint Augustinus Theiner találta meg a vatikáni levéltárban 1858-ban. Kiadása: Johannesson, Kurt: Gotisk renässans. Johannes och Olaus Magnus som Politiker och historiker. Stockholm, 1982. (továbbiakban: Johannesson, 1982.) 286—289. P- Johannesson professzor művéből nem derül ki, hogy az átírás a Theineré-e, vagy a sajátja, így a sok nyelvi hiba eredete sem világos. (Az eredeti szöveg hiányában idézéskor egyetlen helyen sem változtattam.)
