Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 2. szám - KALÁSZATOK - Fazekas Csaba: "Forradalom után". Eltérések Cherrier Miklós egyháztörténetének 1847. és 1856. évi változatai között

„Forradalom után” 91

nunkat valódilag boldogítja, s azt pompás, roppant, legfinomabb ízlésű épületekkel herczegi bőkezűséggel ékesítette. Adja Isten! hogy nemes lelkű terveit szerencsésen végrehajthassa, s érlelhesse - boldogjövendőre!”

Az esztergomi érsekségbe 1848 júniusában kinevezett Hám János korábbi szatmári püspök tevékenységéről alig írt, csak azt említette meg, hogy a negyvennyolcas „minisztérium neveztette ki”, azonban amint lehetett, „ritka szerénységéhez képest leköszönt” az érsekségről és püspökként visz- szatért Szatmárba. A fentiek után nem meglepő, hogy a bécsi udvar által az esztergomi érsekségbe már 1849 júliusában pozícionált Scitovszky Jánosról valóságos szuperlatívuszokban beszélt: „[Scitovszky] eddig tanúsított buzgósága s jótékonysága által magyar egyházunk s hazánk szükségeinek megfelelni, s mind a kettőnek felvirágzását tehetségéhez képest előmozdítani, szent vallásunkat s hívei erkölcsösségét káptalanai s alája rendelt papsága segítsége mellett feszült erővel terjeszteni törekszik.” Részletezte érdemeit az esztergomi bazilika felszerelése, és várható felszentelése körül, majd 1853. évi bíborosi kinevezésének méltatása után Bakócz Tamáshoz és Pázmány Péterhez hasonlította Scitovszkyt. Kiemelte, hogy a főpap elutazott Rómába, a „világ városába”, részt vett a Szűz Mária szeplőtelen fogantatásával kapcsolatos tanácskozásokban, jelen volt a dogma kihirdetésénél, hazatérve számos egyházlátogatást (vizitációt) tartott stb. (Cherrier, 1856. 345-346. p.)

Hám János szatmári püspökségéről egyébként a kézirat és a nyomtatott kötet azonos szöveget tartalmaz (Hám mindkét időpontban ugyanazt a méltóságot töltötte be), vagyis hosszan méltatta vallásos buzgóságát, jótékonyságát, a szerzetesség támogatását, az általa alapított oktatási intézményeket. Csupán egyetlen mondatot fűzött hozzá az 1848 előtti kéziratához: „Esztergomi érseknek s országunk áldorának neveztetett, de a forradalom okozta bujdosásai közt Bécsben leköszönvén, megyéjébe visszatért, s azt jelenleg is szerencsésen igazgatja.” (Cherrier, 1847. 259. p.; Cherrier, 1856. 397. p.) A magyar kormány egyébként 1849-ben Hámot is hazaárulónak nyilvánította a bécsi udvar (konkrétan Windischgrátz) melletti nyílt kiállása miatt.