Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Galo Vilmos: A Beretkei Református Árvaház története (1929-1944)

48 Egyháztörténeti Szemle XII1/2 (2012) 1938-tól kezdődően az árvaház két, rendszeres időközönként napvilá­got látó kiadványt is megjelentetett, mindkettőt Gérecz Lajos szerkesztésé­ben. Az év elején indult útjára a Beretkei Árvaház c. lap.1« A kiadvány az árvaház életével kapcsolatos híreket, rövid írásokat közölt, valamint az adakozók hosszú névsorát. Mivel 1941-től az árvaház már nem kapott lap­kiadási engedélyt, így azt a továbbiakban körlevél formájában juttatták el az olvasókhoz.95 96 Ugyancsak az 1938-as év végén látott először napvilágot a Beretkei Árvaház Kis Naptára, mely éves rendszerességgel 1943-ig jelent meg. A naptárat 1940-ben 1500, míg 1942-ben már 3000-es példányszám­ban adták ki, de ilyen mennyiségben is kevésnek bizonyult.97 A hatalomváltás az árvaház belső életét tekintve nem jelentett válto­zást. Az árvákra éjjel-nappal egy, esetenként két gondozónő felügyelt, sze­mélyük azonban gyakran változott. Orvosi ellátásukat ekkor már Dr. Kotsis Béla gömörpanyiti orvos végezte ellenszolgáltatás nélkül.98 99 Gérecz Lajos igazgatósága alatt nagyrészt ugyanazok a nevelési elvek érvényesültek, melyeket még Bácsy honosított meg az árvaházban. Eszerint a gyermekek mindennapjait a tanulás — munka - játék tevékenységi formák hármasa határozta meg. Számos munkát ők végeztek az árvaház körül: takarítás, mosás, favágás, kertészkedés stb." Ugyan továbbra is nagy gondot fordí­tottak az árvák fizikai felkészítésére is, azonban a hangsúly a vallásos lelki nevelésen volt: „Legnagyobb gondot fordítjuk az árvák lelki nevelésére - írta az árvaház igazgatója 1940-ben -, mert a lélek drágább a testnél. Azt akarjuk, hogy bibliás, zsoltáros kálvinista magyarok legyenek a beretkei árvákból.”100 5. sz.táblázat Az árvák száma éves lebontásban (1939-1944)101 Év O' co On tH O O'* tH On tH <N ON CO On rH ON Árvák száma 82 29 24 35 32 ... 22 mozgalom célja az első bécsi döntés következtében Magyarországhoz csatolt területek anyagi megsegítése volt. 95 A beretkei árvaház újságja. In: Református Egyház és Iskola, 1938. 5. sz. 7. p. 96 [Gérecz Lajos:] Kedves Testvérünk! In: Körlevél a Beretkei Árvaház Jóte­vőihez, Pártfogóihoz, Barátaihoz. 1941. február 1.1. p. 97 Konvent, 1943. 320. p. 98 Gérecz Lajos: Árvaházunk élete az elmúlt év folyamán. In: Beretkei Árvaház Naptára, 1943. Beretke, é. n. [i942.].(továbbiakban: GÉRECZ, 1942.) 39. p. 99 Gérecz, 1942.38-39. p. 100 Gérecz Lajos: Árvaházunk élete az elmúlt év folyamán. In: A Beretkei Ár­vaház Kis Naptára, 1941. Beretke, é. n. [1940.] 34. p. 101 Konvent, 1941. (56) 56. p.; Konvent, 1941. (105) 78. p.; Konvent, 1942. (327) 405. p.; Gérecz, 1942. 38. p.; Konvent, 1944. (79) 96. p.; Gérecz Lajos: Je­lentés a beretkei ref. árvaház helyzetéről 1944 januárjától. 1947. augusztus 20. [Kézirat.] - Gérecz Lajosné tulajdonában, (továbbiakban: Gérecz, 1947.) 1. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom