Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Galo Vilmos: A Beretkei Református Árvaház története (1929-1944)

A Beretkei Református Árvaház története, 1920-1944 47 A hatalomváltás egyes következményei negatívan érintették az árvahá­zat is. A csehszlovák korona pengőre való átváltása például érzékeny vesz­teséget okozott az árvaház vagyonában,8« ráadásul elesett az 1936-tól élve­zett állami támogatástól is, és közvetlenül a határváltozás utáni időszakban megcsappant az önkéntes adományok mértéke is. Ezek a kiesések azonban együttesen sem veszélyeztették az intézmény megfelelő működését. 1940- ben a tiszáninneni egyházkerület 4000 pengős támogatást szavazott meg az árvaház javára, maga a püspök, Farkas István pedig ugyanezen évben 2 q búzát küldött, hogy az árváknak friss kalács jusson a karácsonyi asztal­ra.* 90 91 * * 94 A gömöri egyházmegye is igyekezett minden segítséget megadni. 1941-ben több mint 6000 pengő támogatásban részesítette az intézményt. Az árvaház ekkori kedvező anyagi helyzetét mutatja, hogy ugyanebben az évben 20 000 pengőjét ingatlanba fektette.«1 Az árvaház bevételei a háborúba való belépést követően hullámzást mutatnak. A pengőben kimutatott bevételek ugyan emelkedtek, annak reálértékét tekintve azonban az infláció következtében csökkenés regiszt­rálható, kivéve az 1942. évet, amikor is a „gyűjtéseket szinte példa nélküli jó eredményekkel” zárták.«2 4. sz.táblázat A beretkei árvaház költségvetése 1940 és 43 között, valamint 1947-ben (pengőben)«» Év 1940 1941 1942 1943 1947 (Kő­bán) Bevétel 18 811 10 510 20 726 37 688 28 465 Kiadás *7363 8 393 15 644 31 372 8496 A határmódosítás után valósult meg az árvaház épületének a moderni­zálása is, mely az elektromos áram, valamint a vezetékes ivóvíz bevezetését jelentette - utóbbi a Magyar a Magyarért Mozgalom segítségével, mely 2 000 pengős támogatást folyósított a munka kivitelezéshez.«! 8« A csehszlovák koronát 7:1 arányban váltották át pengőre, mely az utóbbinak kedvezett. 90 Konvent, 1940. (105) 78. p. 91 A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1942. évi május hó 6-7. napjain tartott ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1942. (továbbiakban: Konvent, 1942.) (327) 405. p. «2 A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1943. évi május hó 19-20. napjain tartott ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1943. (továbbiakban: Konvent, 1943.) (320) 432. p. «» A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1941. évi május hó 6-8. napjain tartott ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1941. (továbbiakban: Konvent, 1941.); Konvent, 1942. (327) 405. p.; Konvent, 1943. (320) 432. p.; A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Kon­ventje Budapesten, 1944. évi május hó 4. napján tartott ülésének jegyző­könyve. Bp., 1944. (79) 96. p. 94 Konvent, 1941. (56) 56. p.; GÉrecz Lajos: Árvaházunk élete az elmúlt évben. In: A Beretkei Árvaház Kis Naptára, 1940. Beretke, é. n. [1939.] 31. p. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom