Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 1. szám - RECENZIÓK - Bolf Barbara: Demokrácia és vallás. Az egyház és állam közötti kapcsolatok fejlődése Franciaországban és Magyarországon a 19. századtól napjainkig
Recenziók 99 laicitással. Kedvező volt számukra az a helyzet, amelyben a különböző vallások egyenlő jogokat kaptak - hisz a katolikusok voltak számszerű fölényben és támogatták az állami és egyházi szféra szétválasztását is. Nem okozott gondot számukra a törvényben foglaltak megvalósítása, a kultuszközösségek megszervezése, sőt az 1905. évi törvény megalkotói között szép számmal találhatunk protestánsokat is, ahogy azt Zuber kiemeli. Ugyanakkor a protestánsok felemelték a hangjukat akkor is, amikor a laicizmus vallásellenes irányba fordult. A laicitást ma is támogatják, és benne a demokrácia zálogát látják. A következő írásban Hatos Pál arra vállalkozik, hogy felvázolja a magyar egyháztörténet fontosabb történéseit az 1945 és 1989 közé eső időszakra vonatkozóan. A szerző először betekintést ad a korszakkal foglalkozó történetírás szempontjaiba, majd ismerteti azokat a fordulópontokat, amelyek a kommunista állam és az egyház viszonyát meghatározták. Ezt követően a Vatikán keleti politikájába és a II. Vatikáni Zsinat hatásaiba nyerünk betekintést. Hatos Pál azzal a javaslattal zárja tanulmányát, hogy a közelmúlt magyar katolicizmusát érdemes lenne a protestáns egyházak történetével és a térség más országainak katolikus egyházaival összehasonlítani. A következő nagyobb egység a jelenkori vallási-politikai vitára összpontosít. Az első tanulmány Jean-Michel Ducomte tollából A laicitás francia modellje: a jelző nélküli laicitás címmel látott napvilágot. Itt a szerző széles, máig tartó történeti áttekintést adva egy olyan laicitás mellett érvel, amelyet nem szükséges külön jelzőkkel (mint például „nyitott”, „plurális” vagy „toleráns”) ellátni, ahogy arra ma sokszor sor kerül. Ducomte szerint „a laicitás egyetlen ideológiai, azaz elhajlásra, értelmezésre, átértékelésre hajlamos megközelítést sem takar.” Ez szerinte egy olyan „társadalomszervezési mód”, amelynek alapja az, hogy a közhatalom és az egyház nem illetékes egymás ügyeibe beleszólni. A következőkben Fejérdy András határoz meg olyan ütközési pontokat, amelyek mentén a demokrácia és a vallás - szőkébb értelemben a katolikus egyház - viszonya az elmúlt kétszáz évben jellemezhető. Ezek az ütközési pontok az abszolút értékek képviseletéről, a polgári szabadságjogokról, a vélemény- és vallásszabadságról, valamint az állami és egyházi szféra szeparációjáról alkotott különböző elképzelések. A szerző tanulmánya végén öt pontban összegzi a történelemből levonható tanulságokat, amelyek szem előtt tartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a demokratikus állam és a katolikus egyház békében és egymással konstruktívan együttműködve élhessen. Jean-Claude Monod szintén a demokrácia és a vallás viszonyát vizsgálja. Szerinte annak ellenére, hogy a szekularizáció vadhajtásai a demokrácia zsidó-keresztény gyökereit tévesen tagadják, nem helyes a demokráciát csupán ebből a hagyományból eredeztetni. Szerinte amellett, hogy ezt nem tagadjuk, helyet kell biztosítani más kultúrák örökségének is. A szekularizáció a szerző szavaival élve „önmagukra irányuló munkára” kötelezi a vallásokat és az államokat is, hogy ezáltal korlátozzák saját magukat. Jean-Dominique Durand Vallások viták kereszttüzében az európai társadalomban: kultúra és identitás között címmel az előbbi szerzővel ellentétben a vallások szerepét hangsúlyozza a laicitással kapcsolatban. Kiemeli Európa keresztény gyökereit, és elemzi azt a hatást, amit az új kultúrák, így az iszlám megjelenése fejtett ki az francia és az európai identi
