Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - RECENZIÓK - Hantos-Varga Márta: Chenaux, Philippe: "L'Humanisme intégral" (1936) de Jacques Maritain
76 Egyháztörténeti Szemle XII/4 (2011) fordul a korábbi, 1936-ban közzétett mű és annak miliője felé. A siker és a jelenlét (ott-lét) megkülönböztetése egyértelmű értékorientációt takar, s az európai történelem egyik meghatározó politika- és szellemtörténeti mozgását jelentő imperium-sacerdotium problematika, valamint annak modernkori vetülete, a laicitás kérdésének egy sokat ígérő megközelítését mutatja. Vajon mit értett Maritain (és köre) igazi, teljes humanizmus alatt a totalitarizmus és a nacionalizmus igazi, teljes valójának feltárulkozásának éveiben? Philippe Chenaux a rövid bevezetés és a záró konklúzió között öt fejezeten keresztül fegyelmezett logikai ívet követ. Ha olvasói reflexeinket követve a címlap után a tartalomjegyzéket vizsgáljuk, az anyag és a szerzői stílus sokat ígérő sűrítményét kapjuk: „Életút”, „Közeg”, „Tézis”, „Viták”, „Hatás- történet” az öt főbb szerkezeti egység, melyeken belül kisebb, beszédes alfejezetek bontják ki az adott témát. Lényegre törő, invitáló, szikár megfogalmazások, távol állva a francia (szak)irodalmi próza egyes irányzatainak dagályosabb modorától. A könyvben a kifejezésmód világossága, az áttekinthetőség, a pontosság igénye és követelménye végig nyomon követhető. Nem adatok halmaza, hanem azok gondosan megszerkesztett, mégsem koncepciózus hálója vesz körül bennünket s - ami nem lebecsülendő teljesítmény - von be a történelembe. A kötetet válogatott szakirodalom zárja, mely elkülöníti a forrásokat, a konferenciaanyagokat és a legjelentősebb monográfiákat. Mivel a munka az 1930-as évek sokszínű világának mélyebb megértéséhez új összefüggésekkel szolgál, így azon fejezetek bemutatására szorítkozunk, melyek ezt segítik elő. A Bevezetés hatásosan villantja fel a műnek és írójának jelentőségét. Azonnal fókuszba kerül a maritaini gondolat újdonsága, emellett kirajzolódnak Az igazi humanizmus első megjelenése óta tartó időnként éles hangú vita egy-egy erőteljes megnyilvánulásának kontúrjai is. Chenaux írói módszere, az idézeteken keresztül megszólaltatott történelmi szereplők beszéltetése, a felütéstől kezdve a könyv utolsó lapjáig az információk tárházát tartalmazó mű gördülékeny, sőt élvezetes olvasását teszi lehetővé. Jacques Maritain (1882-1973) gondolatrendszerében az 1930-as évek közepére kiforrott „új keresztény társadalom történelmi ideálja” ugyanazokra az eszmei (teológiai és antropológiai) fundamentumokra épít, mint a középkori, amikor „minden emberi a szakrális jegyében létezett”, annak mégis „szigorú reviziója”. Az időbeni, az evilági [temporel] és a spirituális [spirituel] viszonya változatlanul a'z előbbi alárendelődésével írható le, azonban alapvetően más értelmezés szerint. A teokratikus berendezkedés helyett az evangéliumi ihletésű toleráns, profán kereszténység [chrétienté profane] feladata a modern pluralista és multikulturális társadalom formálása. Maritain messzemenően szembehelyezkedik a Sacrum Romanum Imperium ideológiájával és kora Reichsteologie elgondolásaival, mely a német katolikusok egy részét Hitler mellé sorakoztatta. A mű érdeme, hogy nem enged teret a nemzet, a faj, az állam szakralizálásának. A teória egyik pillére, a természetjogi alapon meghatározott személy méltósága és tisztelete, a háború alatt tovább érlelődve a későbbi munkákban explicite előtérbe kerülő emberi jogok és a demokrácia témájában öltött testet. Maritain neotomista politikai filozófiája fordulópont a IX. Piusz pápa Syllabus errorum jegyzéke (1864) által megjelölt katolikus gondolkodás és cselekvés
