Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Idő és időtlenség mint tél és nyár Mihálykó Jánosnak az örökkévalóságról szóló írásában
Idő és időtlenség mint tél és nyár Mihálykó Jánosnak az ... 91 örökkévalóságról, úgy a Mennyről és Pokolról is többféle elképzelés mutatható ki a szövegben. Mihálykónál ezen a ponton is vannak félreérthető, de még inkább félremagyarázható, tökéletlenségre utaló képletek. A harmadik rész első fejezete arról ír, hogy „valamit ez világon elvesztettünk, ismét meg találiuk [...] az gyönyörűséges Paradiczomban”, majd fel is sorolja, mik lehetnek az üdvösségben az ember kedvére. Megtalálhatóak: az mennyeknek országa, az örökké való dicsőség, az mi szüléink, magzatink, feleségink, barátink, atyánkfiái, rokonaink, egészségünk, sőt, testünk és vérünk. „Innen nevezi az Szent Pál Actor ez napot mindennek megadás napiának”- teszi hozzá. A harmadik fejezetre azonban - mintegy megfeledkezve a fentiekről - így fogalmaz: „Új Menny, Új föld. Az előtt valókról nem emlékeznek.” A közlést megint a Textus igazolja, ott áll a bejegyzés (Ésa. 65.), az olvasóban ettől függetlenül motoszkál a kérdés: most akkor mindent megkap, ami gyógyír a földi sebekre, vagy minderről megfeledkezik? Azon, hogy vajon nem mindegy-e tulajdonképpen, melyik variáció (tehát a mindent megkapok vagy mindent elfeledek elve) érvényes, filozofálgatni sincs alkalom, mert a negyedik fejezet ismét ehhez a problémához szól hozzá: miután az igazság napján, Jézus áthív az új életbe, nem kívánkozunk többé a régibe - közli. Az ötödik fejezet közli, hogy az örök gyönyörben szívesen megfeledkezik majd bárki a világi gyönyörökről. A nyelvhasználat megbicsaklása ismét szükségszerű. Hogyan is lehetne konzekvens egy ismeretlen szféra életfeltételeiről szólva? Aligha feleltethető meg egymásnak az egyik és másik létállapotban használatos fogalom, illetve a hozzá kapcsolódó jelentés. Foucault szerint a „nyelv és a világ mély együvé tartozásának vége”.* 79 Ha valahol, akkor itt bizonyára vége a kettő együvé tartozásának, hiszen, mivel a földi lét szenvedésekkel, gonoszságokkal, balszerencsével van tele, a tökéletes boldogság ezért nem ismert a ráadásul eredendő bűnnel viseltes ember számára. A pokolról még alkothat talán megközelítőleg helyes képet, a Paradicsomhoz azonban semmi érzéke. Foucault úgy véli, a dolgok és az azokat jelölő szavak egy bizonyos szint után szétválnak. A Szentírás értelmezésére80 és az üdvös életvitelben való jártasság alapján nyugvó didaktikára törekvő szövegalkotásban szükségszerűen végbemegy az új értelemképzés. A túlvilág ábrázolásában megképződik az evilági jelenségeket hordozó wird, steht im griechischen Urtext der Begriff »aion«. Dieser Begriff kann je nach Grammatik und Textzusammenhang folgende Bedeutungen haben: a. »Die Zeit in ihrer unendlichen Ausdehnung«: In dieser Bedeutung hat die Zeit der Ewigkeit weder einen Anfang, noch ein Ende - sie ist unendlich.b. »Die Zeit zwischen Schöpfung und Weitende«: In dieser Bedeutung beinhaltet die Zeit der Ewigkeit »nur« jenen Zeitraum, in dem diese Erde existiert.c. «Die Zeit, die über das Ende dieser Welt hinausgeht«: In dieser Bedeutung beginnt die Ewigkeit, sobald diese Erde aufgehört hat, zu existieren.” 79 Foucault, Michel: A szavak és a dolgok. Bp., 2000. (továbbiakban: Foucault, 2000/a.) 63. p. 80 Foucault, 2000/a. 103. p.
