Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - RECENZIÓK - Hantos-Varga Márta: Chenaux, Philippe: "L'Humanisme intégral" (1936) de Jacques Maritain
78 Egyháztörténeti Szemle XII/4 (2011) kultúrpesszimizmus, később az 1929-es világválság következményei a nyugati értelmiséget a „harmadik út”, az „új rend” keresésére sarkallta. A korszak katolikus entellektüeljei sem vonakodtak a kérdésfeltevéstől. Chenaux elsőként a legjelentősebb európai egyháztörténeti vonatkozású kezdeményezéseket a megújulás-visszarendeződés megoldási mód palettáján veszi számba, majd a különböző szellemi hátterű francia irányzatok konfrontá- lódásáról szól. A kevésbé ismert részeket érdemes kiemelni. XI. Piusz pápa enciklikáiban (Urbi Arcano Dei, 1922; Quas Primas, 1925) felsejlik a régi kor, különösen a „potestas indirecta”, az evilág feletti közvetett hatalom igénye. A Lelkiek primátusa című munkában (1927) a pápát személyesen ismerő Maritain már kialakult szellemi arcéllel értelmez: „E világ keresztény politikai rendjét nem lehet mesterségesen, a diplomácia eszközeivel felépíteni. Sokak által megélt és gyakorolt hiten alapul, olyan civilizációt jelent, melyet keresztény bölcsesség jár át, melyben a polgári közösség életének középpontjában a személy és a lélek javai állnak. Messze vagyunk ettől az ideáltól.” Az „új középkor” (Nikolaj Bergyajev) utáni vágy mellett egy másik vezérfogalom, a fetisizált „Nyugat” tűnt fel, s lett népszerű keresztény berkekben is. Szerzőnk Henri Massis (Défense de l’Occident, 1927) és Bruno de Solages (L’Église et l’Occident, 1928) vitáján keresztül érzékelteti a küzdelem tétjét. A változatlanul Maurras-hű Massis számára a görög-római civilizáció szerves folytatásaként kibontakozó keresztény Nyugat „alapvetően és radikálisan” szemben áll a barbár (bolsevista) Kelettel. Bruno de Solages (később a Toulouse-i Katolikus Intézet rektora) elutasítja Massis ügyes operációját. Kiemeli, hogy nem lehet a Nyugat és az Egyház fogalmait azonosítani. Ahogy az előbbit nem lehet leszűkíteni a katolicizmusra („jogszerűtlen” és „nem szükségszerű”), úgy az utóbbit sem lehet pusztán európai keretek közé zárni. Sőt az evangéliumhirdetés ügyét el kell szakítani mindattól, ami eredendően nem kapcsolódott hozzá: politikai struktúráktól, társadalmi szervezetektől, nemzet(iségek)től, filozófiai rendszerektől. A Nyugat fogalmával szemben a „keresztény társadalom” [chrétienté] teóriája szabad maradt minden földrajzi, történelmi determinációtól. A fogalmat Charles Journet használta elsőként az Egyház jurisdikciós jogával kapcsolatos könyvében. (La jurisdistion de l’Église sur la Cité, 1931.) A középkori formát és szervezetet a fribourgi teológus egyértelműen elvetette, de szerinte „azokban az esetekben, amikor interferencia áll fenn vallási vagy politikai kérdésekben, az Egyháznak joga van tekintéllyel fellépni”. Bár a fogadtatás vegyes volt, Jacques Maritain magáévá tette a kifejezést, s az „új keresztény társadalom” koncepciójaként az Igazi humanizmus című kötet alappillére lett. A továbbiakban az új mű születését körülölelő időben (1934-1936) különféle szellemi hátterű irányzatok erőterében helyezi el Chenaux a filozófus alakját, s markáns politikai kiállásait. Az emberi személyre és jogaira veszélyt jelentő totális rendszerek európai térnyerése - melynek látványos franciaországi megnyilvánulása a szélsőjobboldali ligák által szervezett 1934. február 6-i tüntetés volt - a szakmai és erkölcsi tekintéllyel rendelkező filozófust arra késztette, hogy egyértelműen elhatárolja magát a nácizmus által kínált „harmadik úttól”. Néhány barátjával az ezekre az évekre oly jellemző „kiáltványok időszakában”, 1934 áprilisában A közjóért: a keresztény felelősség és jelen korunk
