Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - TANULMÁNY - Varga Lujza: A Bethlen Gábor kép fejlődése az 1945 utáni magyar történettudományi szakirodalomban és közgondolkodásban
68 Egyháztörténeti Szemle XII/4 (2011) „soha nem az ideológiai ellenfél megsemmisítése, hanem sokkal inkább a megnyerése volt a célja. Jól tudta, hogy országépítő céljai megvalósításához minden erőt egyesítenie kell, csakis úgy remélhet eredményt”. A kongresszuson elhangzott előadások tehát ismét Bethlen pozitívumaira helyezték a hangsúlyt, és arra törekedtek, hogy az egyes területek mélyebb tanulmányozásával nemcsak az erdélyi viszonyokról kapjanak élesebb és tisztább képet, de egyben a fejedelemről is. A boszorkányos Bethlen Nagy László „...Sok dolgot próbáló Bethlen Gábor...” című munkája szintén 1981-ben látott napvilágot. Nagy a Bethlen alatt erdélyi főnemesek ellen folytatott boszorkánypereket vizsgálta - egész pontosan a Báthory Gábor állítólagos szeretői, Török Kata, Imreffyné és Báthory Anna elleni pereket. Úgy vélte, hogy ezek a boszorkányperek valójában olyan koncepciós perek voltak, amelyeknek célját inkább az asszonyok kezén levő birtokok megszerzésében jelölhetjük meg. Ennek bizonyítására több olyan kérdést tett fel, amelyekre a válasz általában elfogadott, ugyanakkor nem teljesen megalapozott. A szálak kibogozásához a vizsgálatot Báthory személyiségénél kezdte, aminek során rengeteget hivatkozott Móricz Erdélyére - anélkül azonban, hogy figyelembe vette volna MŐRIC-Znak a könyvében megjelent, Báthory jelleméről tett kijelentéseit. Nagy úgy látta, hogy csupán a szászok és a katolikusok voltak Báthory ellen, a székelyek ellenben az utolsó pillanatig kitartottak mellette. Épp a székely hagyományra alapozva tette fel a kérdést, hogy Bethlennek vajon volt-e köze Báthory halálához. Nem foglalt ugyan egyértelműen állást a kérdésben, azt azonban különösnek tartotta, hogy a Bethlen által elfogott gyilkosokat tárgyalás nélkül végezték ki, a székelyeknél pedig elterjedt az a nézet, hogy Bethlen volt a felbujtó. Erre Nagy azért is látott esélyt, mert Bethlent machiavellista politikusnak tartotta, ha pedig ebből indulunk ki, vajon mi lehetett az, ami visszatartotta volna Bethlent ettől a tettől? Külön kitért Báthory személyiségére is, hiszen ezen keresztül kívánta bizonyítani, hogy az arról szóló pletykák, miszerint a fent említett nők a szeretői voltak, valóban csupán pletykák. Ezt támasztotta alá az a tény is, hogy amellett, hogy mindhárom asszony a rokona volt, Török Kata és Imreffyné jócskán idősebbek is voltak nála; azzal kapcsolatban pedig, hogy különös szépséggel bírtak volna, szintén csak a szájhagyományra támaszkodhatunk. Külön vizsgálta mindhárom asszonyt, a legnagyobb hangsúlyt azonban a Bethlen szeretőjének is tartott Báthory Annára helyezte. Vele kapcsolatban erősen megkérdőjelezte Bethlen viselkedését, hiszen a fejedelem sosem szólította őt második férje nevén Jósikánénak (ehelyett végig első férje nevét használta), mégis erősen ragaszkodott ahhoz, hogy az asszony fogadja vissza a saját várából kizárt Jósikát. Nagy úgy látta, hogy ennek csupán az lehetett a magyarázata, hogy Jósika valószínűleg birtokokat ígért a fejedelemnek, az asszony pedig azok átadását megakadályozandó, nem engedte be a férfit. Emellett Annát azzal is vádolták, hogy megölte a gyermekét, aki azonban a valóságban Eszterházynál nevelkedett. Nagy erről is úgy
