Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - TANULMÁNY - Varga Lujza: A Bethlen Gábor kép fejlődése az 1945 utáni magyar történettudományi szakirodalomban és közgondolkodásban
A Bethlen Gábor kép fejlődése az 1945 utáni magyar 61 remtésén is sokat fáradozott - gazdaságpolitikáját merkantilista jellegűnek látta, amivel „felülről hozott létre belső gazdasági kapcsolatokat, a fejedelmi hatalommal egységes piacot és magasabbfokú termelést igyekezett előmozdítani. [...] Bethlen politikájában történetünk során elsőnek jelentkeznek összefüggően törekvések a nemzettéválás meglévő csíráinak kifejlesztésére. Mutatja ezt kultúrpolitikája is, mely a nemzeti nyelv és kultúra felvirágoztatásával, kulturális központ megteremtésével nagyban hozzájárult a sajátságos magyar ’nemzeti jellem’ kifejlődéséhez. ”4 Hangsúlyozta azt is, hogy a Habsburg-Magyarországgal szemben Erdélyben a magyar volt a hivatalos nyelv; hogy az államában végbement fejlődés teljes mértékben Bethlennek köszönhető, és hogy személyének nagyságát mutatja az is, hogy nemcsak magyar viszonylatban volt korának nagy embere, de a nyugati sajtó és közvélemény is sokat foglalkozott vele. Wittman mindezek ellenére úgy látta: „Anélkül, hogy Erdély önállóságát helytől és időtől elszakítva eltúloznánk, észre kell vennünk, hogy nagyobb mozgásszabadságát részben a két ellenség, a török és a Habsburg-hatalom közötti ellentéteknek köszönhette.”s Szerinte Bethlen már 1627-től tisztában volt azzal, hogy a Nyugatra nem számíthat a Habsburgok ellen, ezért fordult figyelme Lengyelország felé, amelynek megszerzésével a két, a Habsburgok és a török által egyaránt fenyegetett ország erejét egyesítve fordulhat ezen hatalmak ellen. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt a lehetőséget nem csupán élete végén vette számba: már 1619-ben győzködte a törököt. Lengyelország ellen azonban nem csupán a svédekben látta a lehetséges szövetségest, de Oroszországban is, hiszen 1618-ban Zsigmond mint „a Habsburgok agresszív törekvéseinek kelet felé előretolt erődje” Oroszországra támadt - így bennük nemcsak Bethlen kereste a szövetségest, de a nyugati hatalmak is. Wittman is úgy vélte, hogy Bethlen működésének két nagy színtere volt: egy önálló, erős, és fejlett magyar állam megteremtése, és az egész ország felszabadítására való törekvés, amelyet csupán a megfelelő külföldi szövetséges hiánya akadályozott meg (Szemben például Rugonfalvi álláspontjával, aki a legfőbb gátló tényezőt a magyarok árulásában látta.). Wittman a következőkben látta a fejedelem tetteinek „mai” életünkben is levonható tanulságát: „Bethlen nagy történelmi öröksége és életművének tanulsága az, hogy megmutatta, miként kell az országépítést összekapcsolni a nemzet megvédésének, szabadsága megőrzésének harcos lendületével! De nem kisebb tanulság dolgozó népünk számára Bethlen másik nagy öröksége sem: az, hogy a magyar szabadság megvédésének ügye csak a haladó 4 5 4 Wittman Tibor: Bethlen Gábor. Bp., 1952.126. p. 5 Uo. 140. p.
