Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 3. szám - RECENZIÓK - Forgó András: Véghseő Tamás: "... mint igaz egyházi ember..." A történelmi Munkácsi Egyházmegye görög katolikus egyházának létrejötte és 17. századi fejlődése
Recenziók 85 mozgalom, mely végül a törökellenes visszafoglaló háború keretében hadszíntérré változtatta ezt a térséget is. Másodsorban pedig tekintetbe kell vennünk, hogy Lippay György 1666-ban bekövetkezett halálával az unió legfontosabb támaszát veszítette el. Utóda, Szelepchény György nem viszonyult olyan személyes elkötelezettséggel a kérdéshez, mint Lippay. A püspök-kinevezések kapcsán ki kell emelni az érintetteknek azt a törekvését, hogy kivédjék a kijevi metropólia befolyását a munkácsi egyházmegyében. Ez magyarázza azt a tényt, hogy végül görög származású püspökök tűntek fel a püspöki székben. A megnyugtató megoldás megtalálásában pedig kulcsszerepet játszott Kollonich Lipót. Amikor a szerző Kollonichnak a munkácsi egyházmegye érdekében kifejtett tevékenységét mutatja be, bevallottan a magyar történeti hagyományban élő Kollonich-kép módosítására is törekszik. Ezzel ő is ahhoz az örvendetes célkitűzéshez kapcsolódik, amely történetírásunkat meg kívánja szabadítani a bíborosról alkotott, sokszor minden alapot nélkülöző, negatív megítéléstől. Kollonich lesz az ugyanis, aki megtalálja a munkácsi egyházmegye élére De Camillis János József püspököt, és segíti annak felsőmagyarországi munkáját, amíg azt a politikai és hadi helyzet lehetővé teszi. Mielőtt azonban megismerkednénk De Camillis munkácsi tevékenységével, a fejezet utolsó részében Ravasz Ferenc jezsuita szerzetesnek, a pécsi, majd nagybányai jezsuita rendház és misszió vezetőjének Kollonich érsekhez írt javaslata segítségével képet kapunk az unióértelmezésnek az 1680-as évekre végbement változásáról. A jezsuita szerzetes a korábbinál szigorúbb szabályok bevezetését tartotta fontosnak az egyesült papsággal és híveikkel kapcsolatban, mert egyesek csak színleg csatlakoztak Rómához, mások pedig adandó alkalommal visszatértek a „szakadárok” közé. Ravasz - mintegy bizonyítva a kora újkori felekezet-szerveződési modell használhatóságát - a katolikus hitvallás ünnepélyes keretek közötti, eskü formájában történő letételét szorgalmazta mind a papság, mind pedig a hívek számára, mégpedig a trienti zsinaton elfogadott szövegváltozatban. Szükségesnek tartotta továbbá, hogy e közös hitvallást minden évben megismételjék. Szólt még a helyes szentség-kiszolgáltatásról, a katolikus egyházhoz tartozásnak és az uralkodó iránti hűségnek a liturgiában történő kifejezéséről, valamint egyházfegyelmi kérdésekről is. A legszembetűnőbb azonban, hogy több módon elősegítette volna a Rómával egyesült hívek rítusváltását. Bár a tervezet nem került bevezetésre, jól tükrözi az unióval kapcsolatos álláspont változását: kívánatos a Rómával egyesült hívek latin rítusra történő áttérítése. A kötet utolsó fejezetének (,.meliorem ordinem vivendi introducere...” A görög katolikus egyház újjászerveződése De Camillis püspök korában, 1689-1706) középpontjában De Camillis János József püspök munkácsi tevékenysége áll. A Khiosz szigetéről származó, Rómában tanult és albániai misszióban edződött De Camillist a Propaganda Kongregáció bíborosainak jelöltjei közül választotta ki Kollonich a feladatra. A Vatikáni Könyvtár görög írnoki állását hátrahagyva indult Munkácsra sebastei címzetes püspökként és apostoli vikáriusként. Bécsben megkapta a királyi kinevezést is a munkácsi székbe. A szerző megfogalmazása szerint az új püspökre hármas feladat várt egyházmegyéjében: az unió helyreállítása, mely az előző évtizedek viharai hatására romokban hevert, az egyházmegyéjében tapasztalható bajok és visszaélések megszüntetése a trienti
