Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: Egy több évszázados református "ároni ház": a Dávidházy család története
36 Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011) sokkal elhunyt édesapja. Innentől kezdve nagyapja, az egyre öregedő kábái lelkész, Dávidházy VI. János nevelte egészen haláláig, 1920-ig. A gimnáziumot és a teológiát Debrecenben végezte. Segédlelkész volt Szakolyban és Monostorpályiban, majd Biharnagybajomban szolgált hat éven keresztül. Itt ismerkedett meg Ördög Lajos lelkész lányával, Évával, akit 1944-ben feleségül is vett. Rá egy évre, 1945-ben Sárrétudvari lelkésze lett, ahol egészen 1961-ig végezte a szolgálatot. Itt született két gyermekük is, Gábor és Éva. 1961-ben a Debreceni Református Kollégium nagykönyvtárában kapott állást, majd pedig 1972-től nyugdíjaztatásáig a kollégium gondnoki tisztségét látta el. 1999-ben hunyt el. Az ő személyével halt meg - tudomásom szerint — a Dávidházy család utolsó református lelkész tagja. A család története — dolgozatom szűkebben értelmezett tematikája szerint - is vele ért véget. A tanulmány következő hosszabb egységében az eddig felvázolt családtörténet alapján kísérlem meg a lelkészcsaládokkal kapcsolatos néhány általános sajátosságra felhívni a figyelmet. 3.1. Tanulságok 3.2. Lelkészcsalád — „ároni-ház” A magyar protestáns egyháztörténet-írás nem foglalkozott eddig még behatóbban a lelkészcsaládok történetével, kevés ilyen szempontú munka született, a számos családtörténet közül csupán néhányat dolgoztak fel részletesebben. A legtöbbet hivatkozott ilyen jellegű mű, a Perlaky családdal foglalkozó monográfia191 több szempontból sem lehet összehasonlítási alap, bár mindenesetre hasznos segítség az elindulásnál. Igazából elhanyagolható különbség, hogy a Perlaky család evangélikus, fontosabb azonban, hogy püspökökből, tevékeny egyházi írókból álló családdal van dolgunk személyükben, mindez és az, hogy a Perlaky- lelkésznemzetség a 19. század közepén hal ki, már nehezebbé teszik az összehasonlítást. Sajnos a velük foglalkozó monográfia nem tartalmaz a lelkészcsaládokat illetően általános jellegű megállapításokat, a pár oldalas, A Perlaky lelkészek összefoglaló jellemzése című fejezet is csupán két tulajdonságukat emeli ki. Fontos a család erős hazaszeretete, és az, hogy gyermekeiket sosem kényszerítették a lelkészi hivatásra, azt ők mindig is önként választották.192 Újabban V. László Zsófia halotti beszédeket vizsgáló kutatásai során derítette fel az erdélyi és a partiumi, több évszázados lelkészcsaládok egymással való családi kapcsolatainak szövedékét.19aA Baczoni Imre család, és a vele rokonságban álló más lelkészcsaládok történetét vizsgálva arra jutott, hogy a lelkészek gyermekei általában a tanári, lelkészi vagy orvosi pályát választották. Megemlíti, hogy a tanári, professzori pálya is teljes Dávidházy Gábor (1913-1999). In: Református Tiszántiil, 1999. 3. sz. 14-15. p. 191 PAYR SÁNDOR: A Perlakyak négyszázados ároni háza. Egyháztörténeti monographia. Bp., 1905. 192 Uo. 66-71. p. ‘93 V. LÁSZLÓ Zsófia: Áron nemzetsége. Református lelkészcsaládok a 18. századi Erdélyben. In: Generációk a történelemben. A Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület 2007. évi konferenciájának kötete. Szerk.: GYÁNI Gábor - Láczay Magdolna. Nyíregyháza, 2008. 337-347. p.
