Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - RECENZIÓK - Papp Ferenc: Tabor, James D.: Jézus-dinasztia
180 Egyháztörténeti Szemle XI1/1 (2011) fantasztikus történetbe csapott át, hogy Jézus Indiába ment ezután az elveszett zsidó törzs után nyomozva, és a kasmíri Srinagárban halt meg, ott őrzik sírját. Más „modern” szerző szerint pedig csatlakozott a zsidó felkeléshez, és Masszádénál halt meg 73-ban. A történeti valószínűség egyértelműen arra mutat, hogy Jézus valóban kínhalált szenvedett a kereszten és fizikailag meghalt. A második feltámadás-teória szerint, amit látomás-teóriának is elneveztek, Jézus a tanítványainak csak emlékképek által, lelkiismeret- furdalásaik során jelentkezett különféle víziók által, úgy, mint Szent Pálnál a damaszkuszi úton, vagy Jakabnál és Péternél Jeruzsálemben. Ezek a Jézus-jelenések eszerint nem valós történeti események voltak, hanem pszichikai kivetítések, érzéki csalódások. A problémát az okozza, hogy az evangéliumi beszámolók úgy mutatják be Jézust, mint aki egyszerre transzcendens, a fizikai korlátoktól mentes lény, aki szellemként tértől és időtől függetlenül, akár falakon áthatolva tud hol megjelenni, hol meg eltűnni. Máskor viszont hús-vér emberként, aki a tanítványokkal együtt étkezik, beszél hozzájuk, sőt egyik tanítványa, Tamás apostol még a sebeit is megtapogatja, hogy az általa észlelt test azonos-e a megfeszítettével. E teória szerint Jézus képes volt a materializációra (a szellemi test fizikaivá válására), a teleportációra (a fizikai test nagy távolságokba való áttelepítésére) illetve a szublimációra (azaz a fizikai testnek szellemivé, vagy energiává való átalakulására) közel 40 napon át, mennybe való felvételéig. Pünkösd után ugyanis Szent Szellemmé, vagy más néven Szentlélekké alakult át. A teológusok is elismerik mostanság, hogy a feltámadott test értelmezése nehéz és rejtélyes dolog a jelen fizikai törvények, ismeretek szerint, de nem képtelenség, hiszen a modern fizika is egyre inkább transzcendens irányba mutat. Felfedezték például nemcsak az antianyag létét, de az antienergia létére is következtetnek matematikai úton, ez tágítja a világegyetemet. Hogy tehát manapság mit értünk fizikai és materiális valóságon, az egyre kevésbé nyilvánvaló, ebben érzékszerveink észlelése már nem mértékadó. Einstein szerint a tömeg és energia ekvivalens, egymásba átalakítható fizikai valóság csupán. A harmadik feltámadás-értelmezés főleg az agnosztikus értelmiségiek körében kedvelt és elfogadott, katarzis-teóriának nevezték el. Ez a görög tragédiák elbukott, de halálukban mégis erkölcsi diadalt arató héroszainak (például Herkulesnek) elvét veszi át. A görög mitológiában számos emberi tulajdonsággal felruházott, elbukott istenség akár emberi formában is újjáéledhetett. Például a Dionüszosz-kultuszban a beavatott személy amolyan extázis-élményfélét élt át, vagy az egyiptomi Ízisz-Ozirisz kultuszban a növényi vegetációval együtt a hívő új életre kelt. Eszerint az elmélet szerint szintén pszichikai folyamatként kell értelmezni a feltámadást: Jézus csak a tanítványai szivében, hitében, képzeletében aratott diadalt kivégzői felett, mint a nemzet mártírja. Tabor ezt az elméletet vallja magáénak, szerinte a 3. napon való feltámadásának a jóslata sem a konkrét személyének feltámadására, hanem a zsidó nemzet feltámadására, újjászületésére vonatkozott. Különösen sértő a katolikus hívők számára az a magyarázata, hogy az eucharisztia az Izisz-Ozirisz kultuszból származó, tipikusan mágikus szertartás volna. Szerinte az
