Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - RECENZIÓK - Papp Ferenc: Tabor, James D.: Jézus-dinasztia
172 Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011) régóta reménykedtek. Ez az általa alapított irányzat a „vissza a judaizmushoz” elvet követi, módszereit tekintve a „különbözőség kritériumát” alkalmazza. Eszerint, ha egy Jézusnak tulajdonított mondás vagy szokás nagyon különbözőnek látszik kora judaizmusának tanításaitól és szokásaitól, vagy jelentősen eltér az ősegyház meggyőződésétől, akkor azt a mondást vagy szokást Jézus jellegzetes szemléletmódjának megfelelő és helytálló történelmi bizonyítékaként lehet elfogadni. Ez az eljárás demonstrálhatja Jézus bizonyos mondásainak valódiságát, de benne rejlik az a veszély, hogy elszigeteli Jézust saját zsidó hátterétől, s így bármi, ami tanításaiban összhangban áll a judaizmussal, nem fog hitelesnek hatni. Ezenkívül mai ismereteink az első század judaizmusáról és az ősegyházról még mindig nagyon korlátozottak és vitathatóak. Átfogóbb kép hiján nehéz biztosan állítani, hogy a különbözőség kritériuma által „valódinak” nyilvánított jézusi mondások valóban összhangban állnak-e vagy sem Jézus zsidó kortársai vagy az első keresztények meggyőződésével. 2. A formalista (műfajelméleti) kritikai iskola Egy másik jelentős tudós, David Friedrich Strauss (1808-1874) ugyanilyen különbséget tett a valódi Jézus és az egyház által hirdetett megváltó között, de ezt a különbséget magukban az evangéliumi szövegekben ismerte fel. A Jézusról szóló egyes történetek közül igen sok szerinte mítoszteremtő interpretáció, amely arra mutat rá, mit jelentett Jézus az őt követők számára. Strauss ezzel a formalista kritika nézeteit vetítette előre. Márk evangéliumát tekintették Jézus életéről és szolgálatáról szóló leghitelesebb beszámolónak, amely nagyon is emberi alaknak mutatja be Jézust, akinek etikai mondanivalója alapvetően egyszerű, ellentétben az egyház dogmatikus hitével. Ebből a véleményből kiindulva a 19. század végén Jézusnak számos „életrajza” látott napvilágot, amelyek valódi személyisége rekonstruálására törekedtek, és lényegében a korszak uralkodó liberális protestáns teológiáját tükrözték. A 20. század elején azonban az Újszövetséggel foglalkozó tudomány új fejleményei mintha a történelmi Jézusra vonatkozó egész formalista kutatás összeomlását jelezték volna. A formalista kritika a „többszörös tanúsítás kritériumának” elvét követte: azokat a Jézusnak tulajdonított mondásokat elemezte irodalomkritikai és műfajelméleti módszerekkel, amelyek az evangéliumok által bemutatott hagyományok számos ágában szerepelnek, és nagy súlyt kell helyezni rájuk. A különböző evangéliumok, illetve az egyes evangéliumok sajátosan jellemző anyagának forrása mindaz, amire a különböző keresztény közösségekben Jézus személyéből és szolgálatából emlékeztek. Nehéz elképzelni ugyanis, hogy az egyes közösségek egymástól függetlenül ugyanazokat a róla szóló hagyományokat találták volna ki. Albert Schweitzemek (1875-1965) a Kutatások Jézus életéről című, 1906-ban megjelent könyv szerzőjének nagyhatású munkássága rámutatott arra, hogy a Jézusról szóló különböző liberális életrajzok nagyrészt szerzőik erkölcsi eszményeinek vetületei. Állítása szerint az igazi Jézus apokaliptikus próféta volt, aki saját etikai tanításait csak arra a rövid időre szánta, amely Isten országa közeli eljövetelét előzi meg. Azt is hangsúlyozta, hogy Márk evangéliuma nem csupán Jézus életéről és
