Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - RECENZIÓK - Papp Ferenc: Tabor, James D.: Jézus-dinasztia
Recenziók 173 szolgálatáról szóló lényegre törő, objektív beszámoló volt, hanem nagyon is teológiai mű, amely az ősegyház meggyőződését tükrözi. Azonkívül a formalista kritika arra a következtetésre is eljutott, hogy az evangéliumírók nem Jézus élettörténetét akarták megalkotni, ezért műveik nem is adnak anyagot efféle vállalkozásokhoz. Rudolf Bultmann (1884-1976), a legjelentősebb formalista kritikus azzal utasította el a Jézus életének, személyiségének és spirituális fejlődésének rekonstruálását megkísérlő műveket, hogy azok irreálisak és romantikusak. A protestáns teológusok (például Karl Barth) a történeti Jézus és az egyház hitének Krisztusa közötti folytonosságra kerestek bizonyítékokat, rámutatva arra, hogy az Újszövetség írói kételyek nélkül elfogadták a földi Jézus azonosságát a megdicsőült Krisztussal. Az ősegyház állítólag a történelmi Jézusnak az evangéliumokban bemutatott szolgálatára alapozva hirdette Krisztust. A formalista kritikának továbbra is problémát okozott, hogy milyen mértékben lehet feltárni azokat a tanításokat, amelyekről biztonsággal állítható, hogy Jézus hiteles szemléletmódját képviselik. 3. A redakcionista (összehasonlító) kritikai iskola A legutóbbi, 1970-es években megalakult irányzat a redakciós (redakció = szerkesztő) kritikai iskola nevet kapta. Elindítója Mircea Eliadae román származású amerikai vallástörténész, követői megkérdőjelezték a formalista kritika nézeteit. Szerintük az evangéliumok nem egy már meglévő, hiányos és töredékes szóbeli hagyományt dolgoztak fel írásos formában, hanem mind a 4 evangélium egy-egy szerző önálló műalkotása, amelynek megvan a maga sajátos jellege, látásmódja és kompozíciója, ezért mindenekelőtt az ókori életrajzi hagyomány tükrében kell vizsgálnunk őket. Életrajzokat már a héber Szentírásban is találhatunk, ilyen például Mózes élete, amely irodalmi vonatkozásban is termékenyítő hatással volt a további életrajzi jellegű Írások, például egyes próféták könyveinek a keletkezésére. Jóllehet a Kr.u. 1-7. századból származó rabbinikus írások és az evangéliumok között nincs semmiféle rokonság vagy kapcsolat, az egyes tanítókról szóló történetek mégis formai tekintetben sok hasonlóságot mutatnak az Újszövetség első 4 könyvével. A redakcionista kritikai iskola több kritériumot is javasolt a hitelesség megállapítására: „az egyházi zavar kritériuma” szerint azokat a jézusi mondásokat tarthatjuk hitelesnek, amelyek zavart okozhattak az őskeresztények gondolkodásában (például Jézus megvallotta, hogy nem tudta, mikor jön el az idők vége: Mt. 24,36.; Mk. 13,32. stb.), és ezért nem valószínű, hogy ezek koholmányok volnának. Az a tény, hogy a fiatal egyház úgy érezte, köteles megőrizni őket, döntő érv, amely hitelességük mellett szól. Végül is a „történelmi valószínűség kritériumát” fogadták el általános mérceként, amit a történészek alkalmaznak minden régi szöveg vizsgálatakor. Ez Jézust saját korabeli zsidó kontextusába helyezi el: a róla szóló hagyományok akkor tekinthetőek történelminek, ha beleillenek szolgálatának ismert zsidó hátterébe. A modern szociológiai tanulmányok is kimutatták, hogy az evangéliumok Jézus tevékenységéről szóló jegyzéseinek többsége az 1. századi judaizmus konfliktusait és feszültségeit
