Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ozsváth Judit: Az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályának tevékenysége Márton Áron és György Lajos elnöksége idején

Az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség 139 A tevékeny munkát látva a Státus Igazgatótanácsa támogatásáról biztosította a Pedagógiai Szemináriumot,«8 így a vezetők már az első év során annak fejlesztésére és kiépítésére készítettek terveket: a tanítók és tanárok részére szervezendő nyári szociális tanfolyamokat készítették elő és elhatározták egy pedagógiai szakfolyóirat (a későbbi Erdélyi Iskola) kiadását is.«9 A pedagógiai szaklap megjelentetésének terve már jó ideje foglalkoztatta György Lajost,80 ezennel viszont az általa irányított Pedagógiai Szeminárium munkatervében tér vissza ez a gondolat, ami arra enged következtetni, hogy a folyóirat indításának ötlete - a szemináriumon belül is - tőle ered. Persze azt sem lehet kizárni, hogy a pedagógusok körében is megfogalmazódott ez az óhaj. „A Pedagógiai Szeminárium megbeszéléseinek során több ízben szóba került a nevelés szolgálatában álló folyóirat szükségessége. Ezt a tanítóság már évek óta hangoztatja s megvalósulását kívánja. A több helyről felmerült kívánság, amint értesültünk, méltánylásra talált, s már folynak a megbeszélések és az előkészületek egy olyan nevelési folyóirat megszervezésére, amely az általános és a gyakorlati pedagógián kívül főképpen a népművelést tartaná szem előtt, programot és anyagot adva az ifjúsági egyesületek egységes és eredményes működéséhez. A pedagógiai és népművelő folyóirat, amely közös nézőpont alá fogja az erdélyi magyar katolikus nevelés kérdéseit, a terv szerint évharmados megjelenéssel, füzetenként átlagos 7 ív terjedelemben október elsején indul meg”- jelezte 1933 tavaszán az Erdélyi Tudósító.5' A terv valóra válásáig ugyan még néhány hónapot várni kellett, de a pedagógiai és népnevelő folyóirat az elképzelések alapján indulhatott útjára 1933. október elsején. Az iskolai és pedagógiai kérdéseket többnyire csak elméleti síkon i * * * 5 «8 „Részünkről a munka csakis a legmesszemenőbb elismerést érdemli. Igazgatótanácsunk tehát pedagógiai szeminárium előadóinak elismerő, hálás köszönetét nyilvánitja azzal a kéréssel dr. György Lajos igazgató úrhoz, hogy a megkezdett munkát a tervbe vett többi tételek ily szakszerű tárgyalásával tovább folytatni szíveskedjék” - fogalmaz a Státus Igazgatótanácsának 1933. január 11-i ülésén felolvasott jelentés. Jelentés a Státus Igazgatótanácsának 1933. január 11­i ülésére. - EKSL. IV. 4/b. 404. d. 2476/1928. alapszám, 70/1933. sz. «9 Bár megígérte a támogatást a Státus - amint az a későbbiekben részletesen bemutatásra kerül -, sem a tanárok és tanítók szociális továbbképző tanfolyamához, sem a pedagógiai folyóirat indításához nem tudott hathatós segítséget nyújtani. A szervezők kitartását és ügyességét dicséri, hogy mindezek ellenére mindkettőt megvalósították. 5° Pedagógiai szaklap indítására az erdélyi magyar tudományosságról és a tanárképzés helyzetéről irt, majd a történelmi egyházak vezetőinek megküldött 1927-es jelentésében tett először javaslatot György Lajos. Vö. GYÖRGY Lajos: A magyar tudományosság és a magyar tanárképzés jelenlegi helyzete és feladatai Erdélyben. 1927. február 12. - Gyulafehérvári Érseki Levéltár, VI. 11/b. 4. d. 18. cs. 51 Pedagógiai és népművelő folyóirat. In: Erdélyi Tudósító, 1933. 5. sz. 309. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom