Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ozsváth Judit: Az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályának tevékenysége Márton Áron és György Lajos elnöksége idején

140 Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011) ismerő és tárgyaló kolozsvári Szeminárium résztvevői és a munka mezején helyt álló pedagógusok között viszont nem volt mindig felhőtlen a kapcsolat. Ennek bizonyítékául említhető az a jegyzőkönyv is, amit a kézdivásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és Tanítóképző igazgatósága és tanári kara juttatott el iskolafenntartó szervéhez, a Római Katolikus Státushoz. A Boga Alajosék rendkívüli értekezletén megszületett kemény hangú írás52 53 tulajdonképpen válasz volt a kolozsvári Pedagógiai Szeminárium által másfél hónappal korábban megbeszéltekre és a meghirdetett „tennivalókra”.55 Hogy a Státus Igazgatótanácsának benyújtott, György Lajos aláírását viselő hatoldalas szemináriumi jelentés miképpen jutott el a kézdivásárhelyi iskolába, arról nincsen pontos információ (talán minden Státus-gimnáziumnak megküldték a Pedagógiai Szeminárium jelentéseit),54 ám az egyértelmű, hogy utóbbi tantestületének felháborodását ez az irat váltotta ki. Említett jelentésében György Lajos a szociális nevelés témaköréhez kapcsolódó előadások tartalmát ismertette (melyek főképpen a tanár szociális érzületének kialakítására helyezték a hangsúlyt), majd miután meglehetősen bátor kijelentést tett - „A Szeminárium megállapította, hogy iskoláinkat nem hatja át az a kívánatos szellem, mely a kor igényeinek és jövőnk érdekeinek megfelel.” - a Szeminárium tagjai tizenhat pontban foglalták össze a megbeszélések során megfogalmazott tennivalókat.55 A kézdivásárhelyi római katolikus 52 Vö.: Jegyzőkönyv a kézdivásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és Tanítóképző tanári karának 1933. március 27-én tartott rendkívüli értekezletéről. - EKSL. IV. 4/b. 404. d. 2476/1928. alapszám, 777/1933. sz. 53 Vö.: György Lajos II. jelentése a Pedagógiai Szeminárium munkájáról. 1933. február 4. - EKSL. IV. 4/b. 404. d. 2476/1928. alapszám, 283/1933. sz. 54 A kézdivásárhelyi katolikus gimnázium és tanítóképző elnök-igazgatója (Boga Alajos) és igazgatója (Kovács András) nem voltak a Státus Igazgatótanácsának és Tanügyi Szakbizottságának tagjai sem ebben az évben. 55 „1. Szociális tanfolyamok rendezése tanítók és mindenfajta iskolában működő tanárok részére, amelyben objektív tájékoztatás adatnék a szociális eszme fejlődéséről, a hazai és külföldi szociális viszonyokról, a szociálpolitikai intézményekről és szociálpolitikai berendezésekről. 2. Megfelelő szociálpolitikai és szociálpedagógiai művek és folyóiratok beszerzése a tanítók és tanárok használatára. 3. Arra alkalmas tanítók és tanárok kiküldése szociálpolitikai és szociálpedagógiai tanulmányútra. 4. A szociális nevelés terén kiváló munkát kifejtő tanárok és tanítók kitüntetése és megjutalmazása. 5. Tanulmányutak rendezése tanítók, tanárok, tanulók, főiskolai hallgatók részére szociálpolitikai intézmények megtekintésére. 6. Az egyes tantárgyak feldolgozása a szociális ismeretek terjesztése és a szociális nevelés szempontjából. 7. A serdült növendékek és főiskolai hallgatók bevonása a gyakorlati társadalmi munkába. 8. Szociális tanfolyamok tartása főiskolai hallgatók részére, amely részletezné a pap, a tanár, a tanító, orvos, ügyvéd, közigazgatási tisztviselő, kereskedő, gazda feladatát és magatartását a néppel és a munkásosztállyal szemben. 9. Szociális vezérkönyv kiadása pedagógusok részére.; 10. Szigorú és gondos megválogatása a tanárjelölteknek, akiket az egyházi főhatóság az iskoláiban alkalmazni akar. Intelligencia- és lelki érzület-vizsgálatnak alávetni. Több törődés a tanárjelöl­tekkel, a Pedagógiai Szeminárium kötelező hallgatása részükre. 11. Külföldi

Next

/
Oldalképek
Tartalom