Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Papp István: Fehér Lajos és a magyar református szellemi örökség
Fehér Lajos és a magyar református szellemi örökség 107 körében készített interjúkon alapszik, de nyilvánvalóan protestáns vonatkozásban is érvényes. Az első csoportba azok sorolhatók, akik a társadalmi változás nyertesei lettek azáltal, hogy elhagyták a vallást. A másodikba azok tartoznak, akik nyíltan megőrizték vallásosságukat, ezáltal elzárult előttük a társadalmi felemelkedés útja. A harmadik típust azok testesítik meg, akik rejtett módon, a nyilvánosság kizárásával élték meg hitüket, ezáltal lehetővé vált számukra a társadalmi felemelkedés. A negyedik csoportot azok alkották, akik kívül maradtak a társadalmi változásokon, nem is akartak felemelkedni, s így ők nyíltan gyakorolhatták vallásukat. Úgy vélem, hogy Fehér Lajos református hithez, egyházhoz való viszonyulása egyik kategóriába sem illeszthető be, hiszen nem felel meg a vizsgálat kiinduló pontjának, nem volt hívő, tehát nem kellett semmiről sem lemondania, vagy semmit sem elrejtenie. Viszont nem nevezhetjük őt harcosan egyházellenesnek sem, hiszen érzékeltünk bizonyos elfogadást, sőt rokonszenvet a református hagyomány néhány eleme iránt.63 Ugyanakkor 1956 végétől 1974-ig tagja volt az MSZMP Politikai Bizottságának, és ebben a minőségében megszavazta, támogatta az egyházak sorsát hátrányosan érintő, korlátozó határozatokat. Eddigi kutatásunk során nem találtunk arra példát, hogy az egyházpolitika terén a hivatalos pártvezetéstől eltérő elképzelést, felfogást vallott volna. A megoldáshoz akkor jutunk közelebb, ha szociálpszichológiai szemszögből tekintünk a kérdésre. Mivel tanulmányom tárgya nem Fehér Lajos általános, teljes társadalmi identitásának feltérképezése, ezért némileg leegyszerűsített magyarázatot kell adnom. Fehér Lajos egy olyan közösségben töltötte a gyermek- és ifjúkorát, amelyben döntő szerepet játszott a református egyház. A korabeli Szeghalmon akkor még az élet megkerülhetetlen tényezőjét jelentette, így az ifjú Fehér saját maga kialakuló identitásába beépített bizonyos elemeket, amelyeket ez a környezet kínált.6** Vagyis nem beszélhetünk önálló vallásos, református identitásról, hanem sokkal inkább szeghalmi identitásról, amelynek csupán egyik eleme volt a református hagyomány. Természetesen Fehér is ki volt téve, másokhoz hasonlóan „a társadalmi kölcsönhatások, cselekvések hálójában hitelesülő szakadatlan önmeghatározás”-nak.6s Magának emlékiratának az elkészítése is végső soron ezt a célt szolgálta, így különösen izgalmas, hogy saját maga is bepillantást nyújtott abba, hogy melyek voltak azok az identi- * 64 65 53 Most nem kívánok foglalkozni azzal a messzire vezető és a jelen tanulmány kereteit szétfeszítő kérdéssel, hogy maga a kommunizmus vallás-pótlékként szolgált-e a Fehérhez hasonló személyek számára, ahogy egyes vallásszociológusok feltételezik. Vő. Hamilton, 1998.32. p. 64 Ezt a nézőpontot alapvetően a strukturális identitáselmélet hívei vallják, mely megközelítéssel magam is egyetértek. Ennek kifejtését ld.: Pataki Ferenc: Identitásalakulás a 70-es évtizedben; Adatok az identitásalakulás vizsgálatához. In: Uő: Élettörténet és identitás. Bp., 2001. n-34., 35-55. p. 65 Pataki Ferenc: Identitás, személyiség, társadalom. In: Uő: Élettörténet és identitás. Bp., 2001. (továbbiakban: Pataki, 2001.) 115. p.
