Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - RECENZIÓK - Jakab Attila: Sanchez, Sylvain Jean Gabriel. Priscillien, un chrétien non conformiste
Recenziók 149 komoly feltűnést keltő munkájával,s új megvilágításba helyezte, és gyakorlatilag egy évszázadra új irányba terelte a priscillianizmus-kutatást. A jelentős számú, de csak részletkérdésekkel foglalkozó tanulmány ellenére sem született átfogó monográfia. Henry Chadwick (1920- 2008) több kiadást is megért műve például anélkül hozza összefüggésbe a priscillianizmust és a manicheizmust, hogy alaposabb elemzésnek vetné alá a mozgalom tanítását és gyakorlatát.* 6 * Az előszóban vázolt rövid kutatástörténeti áttekintés után - és annak függvényében - a szintén ígéretes Sylvain Jean Gabriel Sanchez? pontosan meghatározza saját, szakmai eszmecserékben kiforrott munkája célját és újszerűségét.8 9 Azon túlmenően, hogy összegzi az eddigi kutatási eredményeket, módszeresen megvizsgálja a manicheizmusnak és a gnoszticizmusnak a priscillianizmusra gyakorolt hatását. Ugyanakkor elkerüli az ortodoxia - heterodoxia („eretnekség”) meddő vitáját, és elsősorban Priscillianus és a nevével fémjelzett mozgalom eszmeiségének és tanításának a kontextualizált megértésére illetve megértetésére törekszik a 370 és 572 közötti időszakban. Ezzel gyakorlatilag új pályára tereli a vitát. „Priscillianus egy olyan nonkonformista mozgalom alapítója - írja -, amelynek meghatározása még várat magára. Hasonlóképpen tisztázni kell azt is, hogy a gnosztikus irányzatok, illetve Mani vallása befolyásolták-e vagy sem a gondolkodását.” (14. p.) A szerző kutatása tárgyát „mozgalomként” vagy „irányzatként” határozza meg, és egyben új fogalmakat is bevezet. „Priscilliánusoknak” nevezi az alapítót és annak tanítványait, illetve „priscilliánistáknak” mindazokat, akik már második generációs követőknek tekinthetők (vagyis nem ismerték Priscillianust), s főképpen az I. toledói zsinat (400) után csatlakoztak a mozgalomhoz. Ezt a fogalmi megkülönböztetést mindenekelőtt a tanításban és a gyakorlatban bekövetkezett fejlődés teszi szükségessé. Annál is inkább, mivel Sanchez a priscillianizmust nem társadalmi, hanem vallási jelenségként tárgyalja.? „Az ideológiai és történeti megközelités - írja a bevezetőben - lehes Bábut, Ernest-Charles: Priscillien et le priscillianisme. Paris, 1909. 6 Chadwick, Henry: Priscillian of Avila. Oxford, 1976. (2. kiadás: 1986, 3. kiadás: 1997.) ? Ld. pl.: Sanchez, Sylvain Jean Gabriel: Justin apologiste chrétien. Travaux sur le Dialogue avec Tryphon de Justin Martyr. Paris, 2000. (Cahiers de la Revue biblique, 50.) 8 A szerző, a teljesség igénye nélkül, a következő neves szakembereknek köszöni meg az észrevételeket és az önzetlen segítséget: Jacques Fontaine, Jean-Pierre Martin, Yves-Marie Duval (+2007), Jean-Marie Salamito, Alain Le Boulluec, Jacques Elfassi, Madeleine Scopello, Maria Victoria Escribano, Régis Burnet. Ez a hozzáállás akár modell értékű is lehet a hazai tekintélyelvű tudományos élet számára, ahol a kritikát többnyire személyes sértésként értelmezik. 9 Egy másik, szintén korabeli „eretnek” mozgalom, a pelagianizmus társadalomtörténeti vizsgálatának nagyszerű módszertani példáját kínálja: Salamito, Jean-Marie: Les virtuoses et la multitude. Aspects sociaux de la
