Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - RECENZIÓK - Jakab Attila: Sanchez, Sylvain Jean Gabriel. Priscillien, un chrétien non conformiste
150 Egyháztörténeti Szemle XI/4 (2010) tővé teszi a tanítások és a gyakorlatok vizsgálatát annak megállapítására, hogy közelíthető-e a priscilliánus és a priscilliánista gondolkodás, illetve a gnosztikus és manicheus eszmék.” (22. p.) Nagy kérdés, hogy Priscilliánus tényleg gnosztikus keresztény volt-e? A szerző erre keresi a választ egyrészt a források elemzése, másrészt a korabeli kulturális és intellektuális környezet figyelembevétele révén. E célból pontosan meghatározza azokat a forrásokat, amelyekre támaszkodik: Würzburgi Traktátusok (homiletikus írások, apologetikus könyvek és egy paraliturgikus himnusz), zsinati kánonok (Saragossa, Toledó, Braga I és II), az Apostolok Konstitúciói (Constitutiones Apostolorum),10 fennmaradt manicheus és gnosztikus szövegek, ókeresztény szerzők írásai. Sajnos régészeti leletek nem léteznek, mivel a Szent Jakab- kultusz gyakorlatilag eltörölte a priscillianizmus nyomait. A terjedelmes monográfia első fejezete a mozgalom három évszázados történetét vázolja. Az alapító, Priscilliánus, 345-350 körül született nagybirtokos családban. Energikus, ékesszóló és rendkívül művelt volt. Aránylag későn lett keresztény, de akkor a kereszténységnek az egyéntől magatartásban egy nagyon sokat követelő formáját sajátította el. A közösség, amelybe belépett, az aszketikus tökéletességre törekedett. Priscillianusról hamar kiderült, hogy karizmatikus személyiség. Vonzani kezdte a tanítványokat a nép, a nemesség, a tisztaságot kereső nők, sőt mi több, még a püspökök köréből is. A 370-es évek végére a mozgalom már túlterjedt az Ibériai-félszigeten, s elért egészen Bor- deaux-ig. Az első, aki nyilvánosan is fellépett ellenük, Hyginus cordobai püspök volt. Rövid időn belül ezeket az aszkéta laikusokat11 manicheizmussal és gnoszticizmussal vádolták. A priscilliánusok azonban hitvallásokkal védekeztek (például Priscilliánus Liber apologeticus és Liber de fide et de apocryphis c. művével), amelyek végül is meggyőzték Hyginust. A többi püspök véleménye viszont megoszlott, így a 379-es saragossai zsinaton mindössze 12 püspök vett részt. Mivel az ellenfelek egyházi bíróságként („iudicium sacerdotale”) szerették volna működtetni, a vádlottak nem jelentek meg a zsinaton. Damasus pápa (366-384) pedig világosan megfogalmazta, hogy távollevőket nem lehet elítélni („ne quid in absentes et inauditos decerneretur”). A zsinat csak fegyelmi utasításokat („commonitorium”) fogalmazott meg, ezek azonban egyértelműen Priscilliánus aszketikus vallásgyakorlatát célozták. Például megtiltotta, hogy nők és férfiak közös összejöveteleket controverse entre Augustin et les pélagiens. Grenoble, 2005. (Collection Nomina) (Rec.: Jakab Attila. In: Vallástudományi Szemle, 2007. 2. sz. 289-294. p.) 10 A görög szöveget és annak francia fordítását kiadta: Les constitutions apostoliques. I-III. Ed.: Metzger, M. Paris, 1986-1987. (Sources Chrétiennes, 320., 329., 336.) 11 A kifejezésre és a jelenségre vonatkozóan Id.: Fajvre, Alexandre: Les premiers laics lorsque l’Église naissait au monde. Strasbourg, 1999. (Croire & Comprendre.)
