Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 4. szám - RECENZIÓK - Jakab Attila: Sanchez, Sylvain Jean Gabriel. Priscillien, un chrétien non conformiste

Recenziók

Sanchez, Sylvain Jean Gabriel: Priscillien, un chrétien non conformiste. Doctrine et pratique du priscillianisme du IVe au VIe siécle.

Paris, Beauchesne, 2009. (Théologie Historique, 120) 523 old.

385-ben egy szinte precedens nélküli esemény „rázta meg” a kereszténységet és a Római Birodalmat. Avila püspökét, Priscillianust az ellenfelei feljelentették Maximus trónbitorlónál, aki hat társával együtt Trierben „maleficium” (mágia) vádjával kivégeztette.1 Ezzel mintegy beigazolódni látszott Julianus/Julianosz császár (361-363) azon meglátása, hogy a (különböző meggyőződésű) keresztények többnyire halálos gyűlöletet táplálnak egymás iránt.2 3 4 A kivégzést lényegében az tette lehetővé, hogy 380-ban a kereszténység lett a Római Birodalom hivatalos államvallása. Ettől a pillanattól kezdve nemcsak a pogányok és a zsidók, hanem az „eretneknek” minősített keresztény irányzatokhoz tartozók is üldözhetővé váltak.

A modern kutató azonban döbbenettel fedezi fel, hogy az ibériai ókereszténységre komoly hatást gyakorló és hosszú időn keresztül tisztelt Priscillianus püspök fennmaradt műveinek tartalma és az ókeresztény szerzők róla szóló tudósításai között jelentős az eltérés és az ellentmondás. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, hogy miképpen lett „eretnekké” a nevéhez fűződő mozgalom? Vajon tényleg megállja-e helyét a manicheizmus és a gnoszticizmus vádja, vagy az csupán olyan hereziológiai minősítés, megbélyegzés, kategorizálás, amelyet a későbbi korokban akasztottak rá, majd a továbbiakban gondolkodás nélkül ismételtek?

Az eltérés észlelésére tulajdonképpen csak az elmúlt évszázadban nyílt lehetőség. Ezt főképpen az tette lehetővé, hogy egy fiatal bajor kutató, Georg Scheps (1852-1897) 1885-ben felfedezte Priscillianus addig elveszettnek hitt műveit.3 A szövegekre támaszkodva egy szintén fiatal - és ígéretes - francia kutató, Ernest-Charles Bábut (1875-1916)4

1 A kivégzésre vonatkozóan ld.: Rist, Josef: Violencia estatal al servicio de la Iglesia. La ejecución de Prisciliano en 385 y la politica religiosa imperial. In: Augustinus, 52. 2007.197-203. p.

2 „Nullas infestas hominibus bestias ut sunt sibi ferales plerique Christianorum expertus.” Ammianus Marcellinus: Rerum gestarum libri XII,5,4. A francia szerző ezt a megállapítást választotta impozáns monográfiája mottójául, mivel kiválóan megfelel a priscillianizmust körülölelő 4. századi általános közhangulatnak. Az egyház birodalmi helyzetének üldözöttből üldözővé váló fejlődési folyamatát ugyanis kiélezett, a politikai életet is közvetlenül befolyásoló, teológiai viták kísérték végig.

3 Johann Ignaz von Döllinger (1799-1890) megbízásából a Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum sorozat 18. köteteként jelentette meg (Bécs, 1889). Ld. még: Patrologiae Latinae Supplementum 2,4, 1391- 1483. p.

4 Alhadnagyként elesett az első világháborúban.