Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
„Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni.” 103 nem kutathatók, mivel az ÁBTL állományából átkerültek a Nemzetbiztonsági Hivatal irattárába (Ezt viszont egyelőre semmilyen feljegyzés nem támasztja alá.). Amiben biztosak lehetünk: a 8o-as évek közepére- végére az állambiztonság a klasszikus rendőri módszerekkel kifigyelhe- tetlen „szeretet-evangelizáció” és a deklarált párbeszéd-készség ellenére sem tartotta kevésbé veszedelmesnek a Fokoláre-t, mint más, rend- szerellenesebbnek minősített bázisközösségeket, különösen a Bokort.20 így egy koncepciós per vagy bármilyen másfajta megtorlás, ha megvalósul, az első vonalban találta volna a Fokoláre hazai képviselőit és hullámai elértek volna Szegedre is. Életige-körből fokolár A káplán Rómába távozása után az énekkar ugyan felbomlott, a közösség azonban tovább működött. Persze az összetartó szálak a tagok többségének családalapításával meglazultak, ezzel egyidejűleg 1980-tól a szeged-rókusiak közül sokan az újszegedi plébániára kezdtek átjárni, mivel itt a frissen pappá szentelt, és a lelkiségnek szintén elkötelezett Kiss Imre lett a káplán, és az „utánpótlás” szempontjából is jóval több fiatal volt, mint régi helyükön. Ekkorra az életige-kör is tovább tagozódott, hiszen egyrészt alakult benne egy külön lánycsoport, másrészt Kiss Imrén kívül a 70-es évek folyamán más fiatal papok is bekapcsolódtak a helyi lelkiségbe, mint Perlaki Flórián, Szigeti Antal, Kárpáti Sándor vagy F. Szabó János, akik szintén összejártak, külön csoportot alkotva. Mivel mindegyikük már szemináriumi évei alatt megismerkedett a Fokoláre-ral és a külföldről jött fokolarinikkal, kéthetente megtartott találkozóik a korábbi kapcsolatok szorosabbra fűzését is jelentették - mígnem a 80-as évek elején Perlaki és Kiss Imre kivételével valamennyiüket távolabbi plébániákra nem helyezték át. A szeged- rókusi csoporttal viszont nem volt állandó kapcsolatuk, csak a nyári táborozások alkalmával vagy havonta egyszer magánlakásokon jöttek össze velük (Utóbbi alkalmakkor a pesti fokolárból is érkeztek vendégek, vagy az ország más részeiből szimpatizánsok.). A papi közösségbe 1977-78 folyamán bekerült Perlaki atya számára revelációként hatott a felismerés paptársairól: „Ezek szeretik a plébánosukat”. A plébánosok és segédlelkészeik kapcsolata - legalábbis utóbbiak így élték meg - többnyire valóban nem ment túl a formális hivatali érintkezésen, sőt néha a pártállami beidegződésekből adódó gyanakvás is megterhelte. Ilyen körülmények közt hatalmas lendítőerőt jelentett a fiatal papok számára, hogy a lelkiségben megtalálhatják az őket speciálisan érintő vonásokat. Egyik rendszeres programjukká vált szabadnapjaikon az idős, beteg paptársak végiglátogatása és gondozása. Közülük először Perlaki Flórián próbált létrehozni Szegeden kívül domaszéki, zákányszéki, bordányi és mórahalmi ministráns kamaszfiúkból egy életige- kört, amely a fiataloknak kedvet csináló kezdeti együttes játékok, focimeccsek után lelkiekben már túlmutatott a hétköznapi hittanórákon. E 20 Tomka, 2005.217. p.
