Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
„Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni.” 87 Sávai János zenei előképzettség nélkül, de a visszaemlékezések szerint a könnyűzene iránti fogékonysággal, a kántor, Pusker János segítségével szervezte meg Rókuson a templomi ének- és gitáros zenekart. E zenekar lett a péntek esti és a vasárnap délutáni teázások keretében tartott hittanórák mellett a rókusi közösség másik pillére. 17-33 év közötti fiatalokról lévén szó, ezek természetesen nem iskolás típusú, ismeretközlő hittanórák voltak, hanem olyan, a hitet, és az evangéliumi életet elmélyítő katekézis, amelyhez nem sokkal később már a szellemilelki alapot Chiara Lubich „életigéi” (parola di vita) szolgáltatták. Az evangéliumi idézetből és Chiara hozzáírt elmélkedéseiből álló, havonta érkező üzenetek fő mondanivalója az volt, miként lehet életre váltani a mindennapokban, a közösségben az idézett szentírási részt. Sávai mindehhez olyan „nem engedélyezett” segédeszközöket használt fel, mint a diavetítés vagy a saját fényképek, amelyekhez ő is külön elmélkedéseket írt. A hangalámondásos-képes lelkigyakorlatoknak egyre növekvő közönsége lett, ami már kb. 20-30 fiatalt jelentett a közösség szintjén. Másrészt a zenélés és éneklés sem maradt a hagyományosnak mondható keretek közt. A repertoáron szerepeltek Sillye Jenő dalai, a Gen Rosso és a Gén Verde olaszból lefordított szerzeményei, de még inkább mágnesként vonzotta a fiatalokat a Jesus Christ Superstar oratórikus és szintén Sávai által megmagyarított változata, amelynek szövege Doszpod László szerint jobb lett, mint a későbbi hivatalos műfordítás. Mivel a rockopera ekkoriban Magyarországon még eredetiben sem volt hozzáférhető (Sávai János is külföldről szerezte be hangszalagon a felvételt, amelyet hallás után kottáztak le), zsúfolásig megtelt a templom, amikor 1974 nagypéntekjén a rókusiak férfi és női szólamokkal, gitárkísérettel előadták, méghozzá a nagypénteki passió helyett, és magyarul! A templomba betódult fiatalok egy része még táncolt is, úgy érezték magukat, mint egy igazi rock-koncerten. Amellett, hogy a csoport tagjai ekkor léptek ki először a plébánia falai közül egyfajta nagyobb nyilvánosság elé, a zene közösségteremtő erejét sem lehet vitatni, ez azonban még nem volt kizárólagos Fokoláre-sajátosság: a Jenő- dalok, vagy a Superstar dalbetétei más bázisközösségekben is népszerűek voltak, szövegeiket a hittanosok eredetiben és fordításban is terjesztették maguk közt. A rókusi plébánián pedig nemcsak a Fokoláre lelkiség, hanem fokozatosan más megújulási mozgalmak, például a karizmatikusok, vagy egyes szerzetesi lelkiségek képviselői is megjelentek, igaz az énekkart a hívek többsége később a Fokoláréval azonosította. Mindez azonban aligha lett volna lehetséges, ha Sávai hivatali főnöke, Kiss József esperes-plébános minden félelme ellenére nem arra használja fel békepapi minőségét és befolyását, hogy plébániáján „falazzon” az ifjúsági lelkipásztorkodásnak, mint azt nem egy jobb érzésű békepap megtette az országban. (A plébános egyébként is mindent elkövetett, hogy a káplánok maximálisan ellássák a hívek szolgálatát: minden nap reggel 5 órától 9 óráig, este 5-től 7 óráig volt gyóntatás,
