Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csíki Tamás: Kegyúri konfliktusok a gödöllői koronauradalomban a két világháború között

46

Egyhá2történeti Szemle XI/4 (2010)

Ezután következett a megüresedett plébánia betöltése. Hanauer püspök a miniszter javaslatára „kénytelen volt” pályázatot kiírni, ám annak „nem lett olyan eredménye, mely eredeti szándékomat megváltoztatná”. Ezért Gulyás Ferenc kiskunhalasi plébános áthelyezését javasolta, a kegyúr pedig a már megismert procedúrát követve, a főispánt és a jószágigazgatót kérte véleményalkotásra. Az előbbinek ezúttal nem volt észrevétele, Czitó Győző viszont kellő buzgalommal reagált: „Nevezett papi működését és társadalmi érintkezését még hírből sem ismerjük, ám ha Nagyméltóságod óhajtja, úgy az igazgatóság Kiskunhalas környékén a lehetőségéhez képest érdeklődni fog az esperes jelleme és egyénisége felől.”'3

A patrónus jogai közé tartozott a plébániák vagyoni állapotának és számadásainak felügyelete (cura beneficii), ami az évről évre veszteséges és kegyúri „túlterheltsége” miatt rendszeresen panaszkodó uradalom számára1-* a bürokratikus ellenőrzés lehetőségét teremtette meg. Ezt nem csupán az említett, váci püspöknél tartott tanácskozás hagyta jóvá, hanem egy 1925-ös miniszteri rendelet is megerősítette, ám a lelkészek ezúttal is ellenálltak. A gödöllői plébánia, valamint a mária- besnyői kapucinus zárda a templomszámadás benyújtását már ebben az évben megtagadta, a dányi a felszólításra sem reagált, s a többi is csupán késlekedve tette meg.

A pénzügyi felügyelet, valamint az uradalom és a plébániák jogviszonya 1929-ben, a gödöllői egyházközség megalakulásakor került ismét napirendre. Czitó Győző annak eldöntésére, ez nem teremt-e új, a birtok kötelességeit módosító helyzetet, a minisztériumhoz és a kincstári jogügyi igazgatósághoz fordult, miközben maga is a canonica visitatiok és egykori számadások alapján próbálta a 18. századig visszanyúlóan a templom, a plébánia és az uradalom bonyolult vagyonjogi viszonyát értelmezni. Ennek nyomán arra a következtetésre jut, hogy a plébánia, a hozzá tartozó iskolával, kántoriakkal és szegényházzal együtt, a „gödöllői uraság házi plébániája”, s mivel a templomnak vagyona és perselypénze hosszú ideig nem volt, ellátásáról a kegyúr a hívők hozzájárulása nélkül gondoskodott. A lelkész nem más, mint „hivatalnok”, aki minden járandóságát ugyancsak az uradalomtól élvezi. Ám ez az anyagi függőség az 1920-as évekre alapvetően megváltozott. A jószágigazgató beszámol a minisztériumnak, hogy a plébános

‘3 MOL. K 184. 3028. cs. 5-1. 70394/1927-; 3159- cs. 5. t. 70394/1927.; 5465. cs. 5. t. 36638/1933.

1925-ben pl. a kegyúri kiadások (400 millió korona) az összkiadás 6 %-át tették ki, 1937-ben pedig Kelemen Imre szerint a kegyúri épületek kijavítása és tatarozása, ami állaguk „veszélyeztetése nélkül tovább nem halasztható”, 60-65 ezer pengőt igényel. MOL. K 184. 3321. cs. 5. t. 50796/1926.; 4750. cs. 5. t. 24480/1938.

‘5 Hogy a múltban a templomnak önálló bevétele nem lehetett, azt Czitó az első plébános, Odrobenyák Nepomuk János 1884-ben elhangzott (?), irodalmi értékű szavaival erősíti meg: „Kéregetés által a királyi trónusok dicsfénye a porba rántatnék.”