Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - RECENZIÓK - Jakab Attila: L'Église orthodoxe en Europe orientale au XXe siecle. Sous la direction de Christine Chaillot. Préface par le métropolite Kallistos Ware. Paris, Les Éditions du Cerf, 2009. (Histoire religieuse de l'Europe contemporaine, 5.) 416. old.
140 Egyháztörténeti Szemle XI/3 (2010) L’Église orthodoxe en Europe orientale au XXe siécle. Sous la direction de Christine Chaillot. Préface par le métropolite Kallistos Ware. Paris, Les Éditions du Cerf, 2009. (Histoire religieuse de l’Europe contemporaine, 5.) 416. old. A közép-kelet- európai ortodox egyházak országokra lebontott 20. századi történetét ismertető, és az információkban rendkívül gazdag mű tulajdonképpen folytatása a nyugati ortodoxiát már korábban bemutató kötetnek.1 A kettő együttesen tanúskodik az európai ortodoxia jelenkori életerejéről, illetve mindazokról a nehézségekről és megpróbáltatásokról, amelyekben a közelmúltban, a kommunizmus évtizedei alatt hagyományos kultúrterületén része volt. Az ortodoxiát mindjárt a 20. század elején két markáns trauma érte. Az egyik az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom, amelynek következtében a legnagyobb és legbefolyásosabb ortodox egyház egy deklaráltan ateista államhatalom fennhatósága alá került. Ez tömeges kivándorlást idézett elő, ami lehetővé tette a keleti és a nyugati keresztények kapcsolatainak elmélyítését. A másik megrázkódtatásnak a görög hadsereg 1922-es kis-ázsiai veresége tekinthető, amelyet 1923- ban egy nagyméretű lakosságcsere követett Törökország és Görögország között. Ezzel Kis-Azsiában gyakorlatilag meg is szűnt a közel két évezredes keresztény jelenlét, ami egyben azt is jelentette, hogy a konstantinápolyi pátriárka lényegében hívők nélkül maradt. Ennek ellenére a pátriárka továbbra is megőrizte tekintélyét és elsőségét, hiszen az egyházi kánonok szerint ő „primus inter pares”, első az egyenlők között. Ugyanakkor számos ortodox egyházközség nem az egyes nemzeti egyházak, hanem az ő fennhatósága alá tartozik szerte a világban. A második világháborút követően gyakorlatilag az egész ortodox világban - Görögországot és Ciprust leszámítva - a kommunizmus diadalmaskodott, ami az együttműködést is megnehezítette. A szerb, a román, a bolgár, a lengyel és a csehszlovák egyházakat üldözte ugyan az illetékes államhatalom, de - az első időszak szovjet bolsevizmusával ellentétben - nem annyira megsemmisíteni, hanem sokkal inkább ellenőrizni kívánta őket. Az egyetlen markáns kivétel az önmagát 1967 októberében hivatalosan is ateistának deklaráló Albánia, amely magában a kommunista táborban is sajátos helyet foglalt el. Itt a kommunizmus bukása után (1991) az ortodoxiának szinte a semmiből kellett magát újjászerveznie és újjáépítenie. 1989-ben összeomlott a kommunizmus, és egy teljesen új korszak kezdődött a közép-kelet-európai ortodox egyházak életében. Egy részük visszanyerte privilegizált helyzetét és az állami támogatást (Oroszországban és Romániában például az ortodoxia de facto államegyházi 1 Ld.: Histoire de l’Église orthodoxe en Europe occidentale au XXe siécle. Ed.: Chaillot, Christine. Paris, 2005. (angol fordítása: 2006.)
