Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szűcs Zoltán Gábor: "Hogy Isten Fijai légyünk". Egy református köznemes élete halottbúcsúztatók tükrében
„Hogy Isten Fijai légyünk” 71 ideál lehetett, mint valóság. Nem véletlen, hogy Szemere Albert éppen 1811-es felirati javaslatában, ebben a felháborodott hangú tiltakozásában a bankópénz elértéktelenítésével szemben, amelyben garanciákat követel a hasonló jövendőbeli lépések megakadályozására, írja le szó szerint ugyanezt: „Az OrBágnak és Felségednek /: mert ez a’ kettő mindegy :/ és a’ ki ezt az Testet egymástól el akarja válaBtani a’ mit az Isten maga ennyire ößve Berkeztetett átkozott :/”,s& mint ahogy számtalan más apróbb-nagyobb esettel is lehetne igazolni, hogy Szemere életében e konfliktus újra és újra előkerült. S e tényt csak még pikánsabbá tehet az a körülmény, hogy a búcsúztatók elhangzásának ideje, az 1820-as évek első fele a király és a nemzet közötti egyik legsúlyosabb konfliktus időszaka, amelynek zempléni eseményeiben a temetésen jelenlévő Szemere István alispánnak is megvolt a maga, nem éppen a királlyal való konfliktust elutasító szerepe.^ Zárásként A temetési szertartás, a halotti prédikáció, az orátió és bennük Szemere rejtőzködő autobiográfiája egyszerre tanúskodnak az elhunyt életéről, aki született Vatán 1760-ban, Tekintetes Szemerei Szemere György és Tekintetes Mezősy Éva gyermekeként, s meghalt Tolcsván 1824. augusztus 16-án, 9 és 10 óra között, egy özvegyet és egy árva leánygyermeket hagyva hátra, s mutatják be azokat a nyelvi konvenciókat, vallási, erkölcsi, politikai normákat és társas praxisokat, amelyek között a „hosszú 18. század” embere - jelen esetben: táblabíróként, tekintetesként, „régi nemes törzsökös família” sarjaként, ortodox reformátusként - otthon érezhette magát. A temetés persze speciális alkalom volt, olyan perspektívát kínált az ember életére, amelyből nézve - a református prédikátor szavai szerint - ,,a’ világi élet nem megfejthetetlen mese reám nézve. Minekutánna megtanúltam, hogy ezt az örökkévalósággal egybeköttetve kell gondolnom, ez által az én okosságom és szívem tökéletesen megnyugtattatik, mert így tudom, hogy ez az élet nem egyéb, hanem eggy felségesebb tzélra való általmenetel és út”, s ahonnan nézve - Majoros szerint - a rendi Magyarország sem pusztán „polgári értelemben” vett haza, de egy olyan morálisan jól elrendezett világ, amelynek szeretetében „nem tsak a’ nemes, hanem az alatsony születésű nemtelen is részesülhet”, s amelynek morális értelemben vett igazi nemességéről „szólló Ármálist az okosság Cancelláriáján a’ jó lelkiesméret ex- pediálja, és a’ jó emberek helyes vélekedése publicálja”. S amely perspektívát felvéve a halálra készülő is a saját életét nemes elődök, Fabriciusok és Aristidesek példájának követéseként gondolhatta el. 56 57 56 Szemere Albert tervezete az 1811. évi devalváció tárgyában. Lelőhely: MTAK Kt. MS 10.231 /e 57 Szűcs Zoltán Gábor: „Reménységtől ’s félelemtől szabad lélek”: Diszkurzív politológiai esettanulmány Kazinczy Ferencről és a működő rendi alkotmánykorának politikai kultúrájáról. In: Irodalomtörténet, 2009. 4. sz. 428- 461. p.
