Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szűcs Zoltán Gábor: "Hogy Isten Fijai légyünk". Egy református köznemes élete halottbúcsúztatók tükrében
58 Egyháztörténeti Szemle XI/3 (2010) tak, de erős hite is, így „Teremtőjével való társalkodást mindenek felett szerette”, már egészségesen is sokat énekelt, könyörgött, Bibliát olvasott, s erre vett rá másokat is. De hitét nemcsak szavakban, hanem tettekben is gyakorolta, és „utolsó napjaiban azért tartotta tehernek az életet, mivel már ekkor sem tanátsa, sem akadozósága által embertársait nem segíthette”. így, foglalja össze Szemere életének tanulságát egy hasonlattal Somosi: „Mint a’ gyömöltsökkel megrakott élőfa, nem bírhatván tovább a termést, kidűl; úgy dűlt ki ez a’jótételben gyönyörködő Úr életének 65-dik esztendejében.” Majd jön a vigasztalás, amelybe számos intést sző bele a prédikátor, mint például az özvegynek szólót, hogy imádkozzon Istenhez segítségért, vagy az árvának, hogy „írd bé mélyen a szívedbe mind azokat a’ jó tanátsokat, mellyekkel oktatott”, azoknak a vármegyéknek, melyeknek táblabírája volt, hogy legyen köztük „békesség” és legyen tisztviselőik „fő törvények a közjó”, Tolcsva református consistóriumának pedig, hogy a tisztségviselők mindig az igazságot kövessék a nyilvános tanácskozásaikban, Isten dicsőségét mozdítsák elő, ,,a’ jó rendnek ’s egyetértésnek fenntartására törekedjenek”, s adjanak másoknak saját életükkel példát. Végül pedig a rövidke búcsúztatásban azt vallja a prédikátor, hogy míg a megholt halandó teste, „sár hajléka” nyugszik már, lelke „kóstolja [...] a’ mennyei örömöknek édességét mind örökké. Ámen.” Somosi, egyébként meglehetősen konvencionális, gondolatmenete számunkra alapvetően két okból érdekes: egyrészt amiatt a kép miatt, amit ő a világról, s abban az ember helyéről rajzol, s ami sokat elárul a korszak emberének gondolkodásáról, másrészt amiatt, ahogyan ez a gondolatmenet sok évszázados nyelvi elemekből építkezik, amelyek révén még a 18. század koncepciói is belesimulnak egy sok tekintetben antik eredetű diskurzus mintázataiba. Ez ugyanis segíthet jobban megérteni azt is, miért is volt a „hosszú 18. század” legalább annyira az ancien régime világa, mint a modernitás előszobája. Somosi gondolatmenetét ugyanis amellett, hogy a szöveg természetesen a magyarországi, puritán és coccejánus hatásokkal átitatott református tradícióknak megfelelően, jelzett vagy nem jelzett, de a gyakori Biblia-olvasásra buzdított jelenlévők számára nyilvánvaló módon ismerős bibliai idézetek sorára épül,22 mélységesen áthatja a természetjogi gondolkodás. A világ egy jól átlátható, erkölcsileg megalapozott rend részét képezi, amely alapvetően teleologikusan működik, a dolgoknak célja, értelme, rendeltetése van, a világi dolgok az ember „hasznára” szolgálnak, míg az emberi élet rendeltetése túlmutat ezen a világon, amit legjobban az az erkölcsileg elfogadhatatlannak érzett logikai ellentmondás fejez ki, amellyel akkor szembesül az ember, ha az 22 A szent lecke mellett ilyen -a teljesség igénye nélkül említve - az „isten fijainak lenni” fordulat vagy „Kívánok elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az mindennél jobb” (Fii 1:21) és „Boldogok azok a’ szolgák, kiket az úr, mikor haza mégyen, vigyázva talál.” (Lk 12:36)
