Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bolf Barbara: A Nagykanizsai Piarista Gimnázium és Rendház államosítása, 1948-1950
116 Egyháztörténeti Szemle Xl/2 (2010) Hálánk jeléül csak annyit tehetünk, hogy megígérjük: imáinkkal kísérjük őket azon az úton, ahová új beosztásuk állította őket. Hálás köszönetünk régi tanáraink felé - tiszteletteljes várakozás az újak felé; ez az év első perceinek első impressziója.”* 26 A diákság ezekkel a levelekkel akarta volt tanárai tudomására hozni, hogy megbecsülte eddigi munkájukat, és hálás a sok fáradozásért. A szöveg szerzőjének kilétére nem derült fény, de ez nem is fontos. Az egykori piarista diákok kedves gesztusa volt ez tanáraik felé. „Nagy feltűnést keltett, könnyes szemekkel olvasták és olvastuk, s egy példányt sikerült a falról ilyen állapotban emlékül leválasztanunk” - írta a házfőnök. Az iskola új vezetése még egy hétig meghagyta a falakon ezeket a leveleket, amelyeknek nyomai még később is láthatóak voltak.26 A Kalazanci Szent József megdicsőülésének 300. évfordulója alkalmából készített tervezet a rendházi programokról - az államosítás miatt - nem valósulhatott meg. A piaristák működése az államosítás után lényegében a plébániai szolgálatra korlátozódott, de a teológiai akadémia még működött körülbelül fél évig. Szeptember í-jén alakult meg az új - de már 1944 óta tervezett - Szent Imre plébánia a kápolna körül. Ezután püspöki rendelkezésre a város egyharmada - közel 5000 ember - a piarista plébánia alá került. Plébánossá Szűcs Imrét nevezték ki.2? A rend elleni támadások folytatódtak. Ennek jó példája Juhász Miklós hittanár esete: „A lelkes és népszerű fiatal hittanár, dr. Juhász Miklós, apostoli buzgalommal látta el iskolai munkája mellett a diákpasztorációt, de e mellett minden munkára vállalkozott Isten ügyének szolgálatában. Félév körül a Mindszenty hercegprímás elleni nyilatkozat aláírásának megtagadása következtében hírlapi támadások indultak meg ellene, állandó kihallgatásokkal igyekeztek a leány és fiútanulóktól megtudni, hogy a kongregációs élet és a hittanórák alatt nem követett-e el valami demokráciaellenes -,,gesztus”-t-[?]. Helyzete mérlegelése folytán (minthogy iskolai tanítása már úgyis lehetetlenné vált) jobbnak látszott áthelyezése. A veszprémi püspökség kikérte őt, és az egyházmegyei teológiára helyezte dogmatika tanárnak. Meg kell örökítenünk szerteágazó érdemeit. Munkaerejét és kiváló szónoki képességeit új plébániánk javára is gyümölcsöztette. Búcsúztatásakor emlékére egyik legértékesebb munkaterületét „Juhász Miklós teológiai akadémiának” neveztük el.”28 *s MPRKL. HDNk, II. 220. p. 26 MPRKL. HDNk, II. 220. p. 27 Piarista Hívek, 1948. szeptember 30. 5. p. (Gépelt hírlevél. MPRKL.) 28 MPRKL. HDNk, II. 222. p.