Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hajdú Vera: Makó Pál költői mintái és versalkotási módszere az Ad Amicum című elégiája alapján
52 Egyháztörténeti Szemle XI/2 (2010) mert a keresztény ember hitével nem lehetett összeegyeztetni azokat. Erre utalhat a vers 81-82. sorában. Ovidius a műfaj újjáteremtőjének is nevezi magát, mégpedig a Heroides című műve miatt, melynek újdonsága a levél stílusának és a drámai monológnak összekapcsolása disztichonban. A levélformában megírt műveiben, így a Heroidesen túl a Tristiábim és az Epistulae ex Pontó ban is, nagy szerepet játszott a mitológia. Makó verseinek egy része is költői levél, és nála is olvashatunk mitológiai utalásokat. Ez a versmérték kiválóan illett még a tankölteményhez is, az elégiának ugyanis sokszor volt didaktikus célja: ennek megtestesítője a befejezetlenül maradt Fasti. Ovidius jelentős részét alkotta az Alvarus-féle tankönyvnek,43 tehát főleg az utóbb felsorolt művei (illetve a hexameterben írt Metamorphoses) alapján tanulta Makó, illetve a többi diák a klasszikus latin nyelvet. A versben Makó legtöbbször Ovidiust nevezi néven, összesen öt alkalommal (55., 78., 90. sorban, illetve a 122.-ben kétszer). Együttérzéssel fordul felé, mert úgy véli, sorsuk egy, mindketten száműzve lettek: Makó Ungvárra, Ovidius Tomiba. Makó Ovidius iránt érzett tiszteletének legragyogóbb példája, hogy több alkalommal vesz át tőle sorokat, szókapcsolatokat pontosan idézve azokat. A vers 6. sora megegyezik az Epistulae ex Ponto II. könyv 6. elégiájának 38. sorával. A 34. sor is Ovidius kitűnő ismeretéről árulkodik, bár itt nem tökéletes az átvétel, Ovidiusnál így hangzik a Tristia III. könyvében: „Haesuraque fide tempus in omne mihi” (236. sor). Az 56. sor szintén a Tristiára játszik rá: „In qua scribebat, barbara terra fuit” - olvashatjuk az I. könyv 18. sorában. A szó szerinti átvétel, persze, egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Makó önnön helyzetét a száműzött Ovidiusével látta hasonlónak, s poétái önképe is vele mutatja a legtöbb rokonságot. Hogy jól ismerte Makó az ókori előd szerelmi elégiáit is, azt ékesen bizonyítja, hogy az Ars amatoria II. könyvéből (324. sor) is idéz, természetesen egy olyan részt, mely nem sérti a keresztény erkölcsöt: „Tum sera, quod plena postmodo falce metas” (76. sor). Ugyanígy jár el a Remedia amoris esetében is, melynek 71—72. sorára játszik rá a vers 122. sorával: „Naso legendus erat tum, cum didicistis amare: / Idem nunc vobis Naso legendus erit”. Ez tehát Ovidius kiváló ismeretéről és az iránta való mély tiszteletről tesz tanúbizonyságot. A másik kiváló elégiaszerző, Albius Tibullus (Kr. e. 54/50.? - Kr. e. 19/18.?) más példát követ elégiáiban, mint Ovidius. Ő olyan kompozícióra törekszik, mely több témát vonultat fel, és verseinek nem szerves része a tudós mitológia, helyette ő teremt mítoszt a vidéki élet és a béke leírásaival.44 Tibullus elégiás kötetét is jól ismerte Makó, mivel ő a másik költő, akitől szó szerinti idézetet vesz át, noha csak egy alkalommal: a vers 35. sora az Elegiarum liber primus 8. darabjának 9. 43 44 43 Alvarus, Emanuel: Grammaticarum liber III. de syllaborum dimensione cui adjunguntur Ars Metrica. 44 ALBRECHT, 2001. 557. p.
