Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 1. szám - DISPUTA - Őze Sándor: Még egyszer a ferencesekről. Válasz Szabó András: A magyarországi reformáció kezdete és az átmeneti korszak a reformátorok életútjának tükrében című cikkére
122 Egyháztörténeti Szemle Xl/1 (2010) Mindezeket erősíti az a tény, hogy a ferencesek a két király háborújában a „Dózsagyilkos” Szapolyait támogatják, valószínűleg, mert magyar ajkú, és mint erdélyi vajdát ismerik a délvidéki harcokból. A Ferdinánd-párti német ajkú Nagyszeben ezért utasítja ki a mariánusokat. A rend Szapolyai mellett áll ki, mellette vállalnak tábori papi szolgálatot. Nem tenné ezt 15 évvel a felkelés után, ha mély sérelmei lennének az egykori vajdával szemben. Az, hogy 1514-ben a parasztseregek vezetői között voltak ferencesek, természetes, hiszen Európa, illetve Magyarország legnépesebb rendjéről van szó, akik feladata a török elleni prédikáció, és akiknek a kolostorai többsége a déli és keleti régióban helyezkedett el.” Freier professzor, a 2002-es konferencián még hatást is feltételezett Luther kialakuló szemlélete és a ferences teológia között, nem mint elődöt aposztrofálta azt, hanem olyan eszmerendszert, mely megkerülhetetlen volt és reagálni kellett rá, elfogadni vagy vitázni vele. Én pedig mindenképpen láttam és látok eszmetörténeti kontinuitást a 15. századi ferences törökellenes apokaliptika illetve a 16. századi reformáció apokaliptikája között, méghozzá azért, mert elszenvedője és hordozója is ugyanazon délvidéki népesség volt, amely a 16. század közepi nagy török áttöréskor északra húzódott eszméivel együtt. Ők pedig leghuzamosabban és legnagyobb számban a ferences rendi szervezettől kaptak egyértelmű, előre elhatározott ideológiai befolyást és lelki vigaszt. Erről így írtam: „A terület évszázados iszlám veszélyeztetettsége, kereskedő és katonaparaszti rétege multikulturális és multikonfesszionális jellege, gazdag ferences kolostorhálózata lehetővé tették a ferences apokaliptika szociális tanításának begyökereződését. A reformáció elleni küzdelemre tehát predesztinálva volt a rend. Mindez azonban teljesen más jellegű volt, mint az eddigi eretnekek elleni küzdelmek. A rend lokális balkáni eretnek, vagy hagyományos mohamedán frontvonal helyett egy megfoghatatlan ellenséggel került szembe, amely nyugatról, a centrális helyekről támadt, és saját soraikban ütötte fel a fejét. Magyarországra először a ferencesek által kedvelt és legjobban látogatott krakkói egyetemről terjedt. Majd a 40-es évektől már Wittenberg lett a célegyetem a reformációt hirdető első nemzedéknek.” A plébániahálózat, illetve a világi püspökségek sem a módszeres védekezésre, sem az esetleges aposztázia terjesztésére, valamint ennek képviseletére sem voltak képesek illetve alkalmasak, többek között éppen a világi politikával való szétválaszthatatlan kapcsolatuk miatt. (Betöltetlenek voltak a püspöki helyek, a püspökök nem otthon tartózkodnak. Nem volt alsópapi képzés, misekötelezettség, vizitáció.) Mindazt, amit a Tridentinum rendelkezései alapján majd csak Pázmány Péter tesz kötelezővé a felső országrészen, a hódolt Délvidéken pedig
