Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 4. szám - RECENZIÓK - Kovács I. Gábor: Kósa László: Tartozni valahová. Protestantizmus és református azonosságtudat
Recenziók 115 Az általánosabb, átfogó történeti tanulmányoktól a kötet második fele a konkrétabb kérdések felé vezet: a jelen, a mai reformátusság, a mai református értelmiség, a lokalitás (Budapest, budapesti egyházmegye, Gyula, erdélyi szórvány), a személyesség (Találkozásom a Bibliával; Mit jelent számomra reformátusnak lenni) és a napi gondok felé (Kilencszáz szó rólunk reformátusokról). Ennek a szerkezeti felépítésnek köszönhetően aktuális gondjainkkal már úgy tudunk szembesülni, hogy látjuk a történeti folyamatokat, az általánosabb kontextusokat, a tanulságokat s vannak használható, felépített fogalmaink. Az az általános állítás, hogy a múlt ismerete magyarázza a jelent és következtethetünk belőle a jövőre, igencsak meggazdagodott konkrétumokkal is. Ami tehát a jelent és a jövőt illeti, egyházunk megépülésének problematikáján belül Kosa Lászlót különösen három, egymással szorosan összefüggő kérdés izgatja. A sokfelé ágaztatható gondolatmenetek közül a továbbiakban én is főleg ezekkel foglalkozom. Meghatározó kérdés a református azonosságtudat. Erre, a kötet alcímében kifejezetten szereplő fogalomra utal a főcím is: „Tartozni valahová.” Az azonosság- tudathoz kapcsolódik a református kultúra és művelődés, valamint a református értelmiség kérdése. Azért ezt a két fogalmat kapcsolja az azonosságtudathoz, mert amint azt a rendszerváltoztatás szakaszát nyitó 1991-es elemző tanulmányban, a II. Református Világtalálkozón a Debreceni Református Kollégiumban elmondott Egyház és értelmiség című előadásban megfogalmazta: „Az egyház mindenekelőtt spirituális közösség. Másodsorban azonban - történetileg változó tartalmú - kulturális és érzelmi közösség is. Ebben a számunkra drága építményben már igenis lehet és van az értelmiségnek külön hivatása, feladata.” Megismétli ezt a megközelítést a sok tekintetben korábbi gondolatmeneteket összegző 2006-os keltezésű kötetzáró tanulmány, amely az V. Református Világtalálkozó alkalmából Sárospatakon hangzott el „A református azonosságtudat mai kérdései” címmel. Eszerint „Az azonosságtudat két, együtt és külön-külön összetett hatalmas területből áll, a teológiai, hitbeli, spirituális, illetőleg a történelmi, társadalmi, kulturális összetevőből. Az első az állandót, a második a változót képviseli.” A szerző a tanulmánykötet rövid bevezetőjében is hangsúlyozza, hogy a református önazonosságnak csak ezekkel a változó történelmiműveltségi elemeivel foglalkozik. Az identitás történetileg változó műveltségi elemeinek alakítójaként, kezelőjeként, továbbadójaként kapcsolódik ide az értelmiség. Az elemzések gazdagságát, finomságait bemutatni ugyan nincs terünk, a nyugtalanító végkövetkeztetéseket azonban mindenképpen ki kell emelnünk. A szinte minden lényeges kérdést felvető, 1991-es II. Világtalálkozóra készült tanulmány így summáz: „A magyar református azonosságtudat túlnyomórészt idejét múlta vagy alig működik”. Az egyházunk gondjait kiáltványszerűen pontokba szedő 2000-es cikkben (Kilencszáz szó rólunk reformátusokról) így fogalmaz Kosa László: „Hitelveink nem avultak el, ám elavulóban van kulturális azonosságtudatunk, mert nem bővül új értékekkel. Történeti identitásunk fokozató-
