Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 4. szám - RECENZIÓK - Jakab Attila: Arnold Angenendt: A kora középkor. A nyugati kereszténység 400-tól 900-ig
104 Egyháztörténeti Szemle X/4 (2009) A késő ókor harmadik szakasza a „törzsi birodalmak” megalakulása. „A népvándorlásból néhány olyan germán királyság született - írja a szerző amely hosszabb időre bizonyos stabilitásra tett szert: Észak- Afrikában a vandál királyság, Hispániában a vizigót királyság és Itáliában a langobárd királyság. Tartósan fennmaradni azonban csak egy negyedik tudott, a frankok birodalma. Ezért ennek különös jelentősége van.” (163. old.) Ezen birodalmak megalakulását lényegében véve „a régi világ széthullása” tette lehetővé. Uralkodó rétegeik azonban nem voltak képesek a fennmaradásukat biztosítani. Elsősorban azért, mert nem (pl. vandálok), vagy csak elkésve (pl. vizigótok, langobárdok) ismerték fel egy hitében egységes, a különböző etnikumú és kultúrájú lakósokat egyazon egyházi-politikai hatalmi keretben egyesítő társadalmi struktúra létrehozásának szükségességet. Ebben a tekintetben a frankok kivételt képeztek. Chlodvig megkeresztelkedését (498/499 karácsonya, vagy 506) követően ugyanis a Merovingok királysága egy ilyen társadalom kiforrását célozta meg, és tette lehetővé. Az egyház értelemszerűen meghatározó társadalomszervező intézmény lett. Legitimálta és kiszolgálta a politikai hatalmat, amely a maga részéről támogatta az egyházat, figyelembe véve annak érdekeit és elvárásait. Mindez természetesen nem ment zökkenőmentesen, ahogy azt pl. Tours-i Gergely (+594) élete és munkássága is példázza, mintegy betekintést kínálva a korabeli viszonyokba (erkölcs, házasság, szociális gondozás). A „törzsi birodalmak” mellett a késő ókor utolsó részében a nyugati kereszténységnek azonban volt még egy sajátságos, a birodalmi határokon kívül eső területe. Ez nem más, mint az ír és az angolszász kereszténység, amelyeknek külön fejezeteket szentel a szerző. Itt, ebben a „nyugati peremövezetben” (224. old.), a kereszténység nem germán, hanem kelta kulturális és társadalmi táptalajon bontakozott ki.3 Kétségtelenül ez is szerepet játszott abban, hogy az ír kereszténységben nem a püspökség, hanem a kolostor vált meghatározóvá. Ez a fajta kereszténység azonban nem rekedt meg a szigetországban, hanem kiáramlott a kontinensre, főképpen a misszionáriusoknak köszönhetően: pl. Kolumbán (+615). Egyébként az ír misszió indította el Anglia evangelizációját is, ellenben a befolyási övezetekért való vetélkedésben alulmaradt a római kereszténységgel szemben. A kötet második fő részének középpontjában értelemszerűen a Ka- roling nagybirodalom áll.4 Ennek felemelkedését mélyreható változások magyarázzák, mind a mediterrán térségben, mind pedig Európában. Ezért az első szakaszban az olvasó egy „új világ születéséivel 3 4 3 Erre vonatkozóan ld. még: Olsen, Ted: A kelták és a kereszténység. Bp., 2004. 4 Ennek kapcsán válik igazán nyilvánvalóvá, hogy mennyire nincs hazai szakembere ennek a korszaknak. Lényegében két magyar szerző művét lehet megemlíteni: Áldor Imre: Nagy Károly római császár története. Bp., 1876. (Történelmi könyvtár, 22.); Papp Imre: Nagy Károly és kora. Debrecen, 1997- (Történelmi Kézikönyvtár: Egyetemes történet, 1.) Ez utóbbi lényegében tankönyv.
