Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 4. szám - RECENZIÓK - Jakab Attila: Arnold Angenendt: A kora középkor. A nyugati kereszténység 400-tól 900-ig
Recenziók 105 szembesül, amelyet az iszlám megjelenése, Közép- és Délkelet- Európában az újabb népek megtelepedése (avarok, szlávok, bolgárok), a belső konfliktusoktól (pl. képrombolási vita) szenvedő Bizánc meggyengülése, valamint a pápaságnak politikai hatalomként való színre lépése (lásd Nagy Szent Gergelys) jellemez. Csakis ezzel magyarázható, hogy Kis Pipin háznagy (741-751), pápai segédlettel/jóváhagyással (Zakariás, 741-752), 751-ben, letehette az utolsó törvényes Meroving királyt (III. Childerich-et), és önmagát megkoronáztatva (768-ig uralkodott), megalapította a Karoling-dinasztiát - amelynek hanyatlásában majd szintén megtaláljuk a pápai beavatkozás kézjegyét. A második szakasz ennek az új frank uralkodói háznak a felemelkedését mutatja be, amely újra egységes Franciává kovácsolta a 6. században négy részre (Neustria, Austrasia, Burgundia, Aquitania) osztott Birodalmat. Az sem mellékes, hogy épp erre az időszakra (678-751) esik Winfrid-Bonifác (+754) missziós és egyházszervező tevékenysége, amelynek központi eleme volt a Rómához kötöttség tudatának elmélyítése. Ugyanakkor pedig azzal is szembesül az olvasó, hogy Kis Pipin és fia, Nagy Károly, hatalmuk legitimálását meghálálandó, mindent megtettek annak érdekében, hogy a pápaság politikai és területi hatalmát megerősítsék (lásd Constitutum Constantini). A harmadik szakasz természetesen a dinasztia fénypontját és tündöklését jelentő Nagy Károly uralkodását (768-814) tárgyalja. A nagybirodalom megteremtésének első lépését a langobárd királyság szétzúzása jelentette (773-774), amely teljesen átrendezte az itáliai viszonyokat. Létrejött ugyanis a pápai állam (Patrimonium Petri). Ezt követte a szászok behódoltatása (és erőszakos megkeresztelése), majd a bajor önállósulási törekvések letörése, illetve a frank fennhatóság kiterjesztése az avarokra (egyik részfejedelmük 795-ben még meg is keresz- telkedett Aachenben). A külső terjeszkedést és területszerzést ugyanakkor belső birodalomépítő tevékenységek kisérték (lásd Karoling reneszánsz a művelődés terén és az egyház viszonylatában: szervezés, liturgia, teológia), amelyek a kohéziót voltak hivatottak megteremteni és megerősíteni. Mindennek betetőzését jelentette a császárrá emelés (800 karácsonyán). Ebben a római körülmények is Nagy Károly kezére játszottak, hiszen III. Leó (795-816) csakis neki köszönhetően került vissza a pápai trónra 799-800-ban. Halála előtt az utódlás kérdését is igyekezett megoldani, hogy művének tartósságot biztosítson. Ezért fiát, Lajost, már 813-ban társcsászárrá tette. Kétségtelen tény, hogy Nagy Károly és az általa létrehozott nagybirodalom máig meghatározza Európa történetét és fejlődési pályáját. Nem véletlen, hogy a valóság és a reprezentáció egyre erőteljesebben összemosódik, és a Karoling birodalom az egységesülő Európa valamiféle képzeletbeli és erősen átideologizált archetípusává szellemül át.5 6 5 Ld. pl. Markus, Roberta.: Nagy Szent Gergely és kora. Bp., 2004. 6 Ld. pl. Fischer-Fabian, Siegfried: Nagy Károly: az első európai. Bp., 2000. Hasonlóképpen: Barbero, Alessandro: Charlemagne. Un pere pour
