Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Fekete Csaba: "még a fészekből leeső verébfiókára is": Adalék a Losonczi András-féle imádságok (1660-1662) hátteréhez és forrásaihoz
.. .még a fészekből leeső verébfiókára is... 89 kiadását, meg a posztillás köteteket, az imádságok a perikóparenddel együtt öröklődtek a 18. század derekáig, vagy még tovább. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy egyes imádságoknak több évszázados története Volt.4 Paksi György a következő szertartási eligazítást illesztette a közölt imádságok elé: „A könyörgésnek szükséges és hasznos voltát senki eléggé ki nem mondhatja. Nem is szükség minden nap újjob-újjob sententiáckal, a Páterek írásából avagy az Szent írásból azt állatni, és arra a községet úgy ingatni (ubi rerum testimonia adsunt, non opus est verbis), hanem amint a mi idvözült tudós eleink szokták volt, ilyen formával megelégedhetünk a könyörgéshez való készületben. A mi segedelmünk légyen az Úrtúl, ki teremtette a mennyet és a földet, Amen. Alázatos és törödelmes szívvel lélekkel járuljunk a mi kegyelmes Atyánknak, Istenünknek dicsőséges tekinteti eleiben, és hogy irgalmasságot és könyörületességet találjunk, az alkalmatos időben való segítségre, könyörögjünk ő szent Fölségének ekképpen: Örök mindenható, etc.” [Ez az első könyörgés kezdete.] Főpásztori óvásra azért lehetett szükség, mert e szerint voltak olyan prédikátorok, akik nagyon szerették fitogtatni tudományukat. Dogmatikai tanokat bizonygattak, fejtegették polemizáló tételüket, patrisztikus és klasszikus idézeteket, mondásokat fűztek egyes isten- tiszteleti cselekményekhez (nem ritkán latinul). Magyarázkodva megmegakasztották az istentisztelet folyását. Ezzel az áhítatot nem segítették, hanem éppen elűzték. Magától értetődő módon nógatták (»ingatták«), tanítgatták az istentiszteleti közösséget. Sok beszéddel. Kellett, nem kellett. Elhomályosították a verba solemnia (mindmáig aggályos) használatát. Az énekelt introitus is így tűnt el a magyar református szertartásból. Papi (papos és prózai) beszéd foglalta el a helyét. A Vi- zsolyi Biblia tekintélye (Szenei Molnár Albert kiadásai révén) a 17. század közepén már elterjedt, hozzájuthatott magyar Bibliához a legtöbb prédikátor (Szenei Molnár Albert kiadásait és az 1645-ös Amsterdami Bibliát értve). Nyakló nélkül megfejelt bibliai idézetek, neobarokk szóvirágok miatt óhatatlan, hogy később is mellékvágányra ne terelődjék a liturgikus történés. Fárasztja a figyelmet, elálmosítja a gyülekezetei. Ezért ajánlotta a klasszikus és rövid bevezető mondatot a Zsoltárok könyvéből, valamint a pontos bibliai idézetet Paksi K. György. 4 4 Ld. részletesebben: Fekete Csaba: Imádságtörténeti mozzanatok. Buzgó imádságok és áhítatos könyörgések. In: Lelkiségtörténeti számvetés. Szerk.: S zelestei N. László. Piliscsaba, 2008. (Pázmány Irodalmi Műhely. Lelkiségtörténeti tanulmányok.) [Előadás szerkesztett változata; előszóval elhangzottak válogatott részletei Piliscsabán a 2008-as lelkiségtörténeti konferencián.]
