Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Borbély Tamás: Alexandersohn Jonathán és a csabai rabbiper
82 Egyháztörténeti Szemle X/4 (2009) Az első eljárásban is részt vevő tanúk vallomásai többnyire megegyeznek az előzőekkel, csak néhány esetben módosították a korábbi állításaikat. Ezeknek a vallomásoknak a nagy részét a jelenlévő Alexandersohn következetesen tagadja, vagy pedig pontosítja, ami arra utal, hogy elképzelhető: az első meghallgatásnál - ami a rabbi jelenléte nélkül zajlott - komoly csúsztatások is előfordulhattak a tanúk részéről. Arra a kérdésre például, hogy szombaton szabad-e a gyertyához nyúlni, megegyezett a tanúk vallomása az előzőekkel, csupán jobban kidomborították, hogy Alexandersohn rabbi csak a gyertyához nyúlást hagyta jóvá, és nem annak áthelyezését. Másodszor már az is elhangzik, hogy az esti imádság után a rabbi a kibontakozó vita közben bevallotta: tévedett. A tanúk azt is állítják, hogy a vita során az újhelyi rabbit (Teitelbaum Mózest) Alexandersohn csalárdnak nevezte. Ezt a vádat a hejőcsabai rabbi el is ismerte a bírók előtt.66 A kóserság kérdésében a már korábban tárgyalt marhahús esetében - amelyben az első meghallgatás szerint rothadt húst találtak, amit a rabbi felületesen vizsgált meg, ám mégis kósernak titulált - a rabbi tagadott. Alexandersohn azzal védekezik, hogy a húsnak semmi hibája nem volt, miután a rothadt részeket lehámozták róla. Ez az eljárás azonban nem szabályos, hiszen a hagyomány szerint „ha valamit használhatatlannak nyilvánítanak [ti. a rituális vizsgálat során], az az állatnak nem csupán arra a részére vonatkozik, amely veszélyes eltérést mutat”.6? Ha ugyanis valamit „t’réfá”-nak találnak, akkor az azt jelenti, hogy rituális szemszögből nézve az egész állat emberi táplálkozásra alkalmatlan. Azt a vádat, amely szerint a csabai rabbi a t’filin felhelyezése közben feleslegesen beszélt, Alexandersohn határozottan tagadja. A két tanú közül egyébként — akik ezt állították - a második meghallgatásnál csak az egyik volt jelen. Ezért nem derülhetett fény arra, hogy a rabbi mit reagált volna a „basszom a lelkit” kifejezésre, ami állítólag - a távol maradt tanú vallomása szerint - tőle származik. Talán a legsúlyosabb és leginkább elhíresült vád, amely szerint a csabai rabbi a lélek halandóságát tanította, a második tanú meghallgatásoknál megingott. Az újabb vallomás szerint az a két tanú, akik állították, hogy hallották a rabbit így beszélni, most különbözően emlékeznek vissza az ügy részleteire. Az egyik tanú (Gombkötő Farkas) például úgy emlékszik az eset karácsony után volt, és senkinek nem beszélt róla, míg a másik tanú (a Kántor) szerint pedig lehet, hogy karácsony előtt volt, és ő azt is állítja, hogy nem titkolták az esetet, hanem azonnal elárulták Kun Mózesnak. Ezek az apró részletek ha nem is cáfolják azt, hogy az ügy megtörtént volna, de legalábbis kérdésessé tehetik a lélek halandóságát tárgyaló tanúvallomás hitelességét. 66 Ez véleményünk szerint azt is mutathatja, hogy a rabbi nem kategorikusan mindent tagadott, hanem amit valóban elkövetett azt — legalábbis ez a reakció arra utal - beismerte. 57 DeVries, Simon Philip: Zsidó rítusok és jelképek. Bp., 2000.176-178. p.
