Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Busku Anita Andrea: Lonovics József a jozefinizmusról és az 1855. évi konkordátumról Európában
Lonovics József a jozefinizmusról és az 1855. évi konkordátumról 85 A magyarországi katolikus egyház vitatta a konkordátum érvényességét. Legfontosabb érvüket a politikai helyzetből adódó körülményekkel indokolták, hiszen az egyezményt nem a Szent Koronával megkoronázott uralkodó kötötte, s így az alkotmányellenes módon jött létre. Az osztrák uralom ideje alatt a Habsburg-politika nem kérdőjelezte meg a szerződés érvényességét, legalábbis az uralkodó jogosultságát illetően, idővel azonban egyre kényelmetlenebbé vált a paktum, mivel az állam kénytelen volt figyelembe venni egyházpolitikájának alakításakor. A politikai helyzet későbbi változásával a konkordátum aktualitását felülbírálta a honi püspöki kar, 1867-ben formálisan elismerte létjogosultságát. Vagyis a kiegyezéskor az ausztriai birodalomfél a politikai és gazdasági egyezmény mellett látszólagos vallási kompromisszumot is kötött,9 illetve egy korábban kedvezőtlennek ítélt helyzetet a magyar katolikus egyház a megváltozott viszonyok mellett átértékelt, s immár elfogadhatónak ítélt (bár sem a kormány, sem az országgyűlés nem ismerte el a kiegyezést követően, a püspöki kar pedig nem tartotta be a rendelkezéseit). Adriányi Gábort idézve: „A konkordátum múló vihar volt a magyar katolikus egyház életében.”9 10 Mégis jelképes maga az egyezmény léte, így fontossága sem vitatható. Hermann Egyed szavaival élve az adott helyzetben megvolt a jelentősége, „mert a jozefinista rendszer sokszor kicsinyes, de az Egyház szabad fejlődését mégis mindig gátló béklyóit széttörte s ezeket a béklyókat a liberális állam a kiegyezés után sem tudta már olyan mértékben az Egyházra visszarakni, mint a jozefinizmus alatt.”11 Végső hatályon kívül helyezésére 1874. május 7-én került sor, bár már 1870-től érvénytelennek tekintette a birodalmi politika, elsősorban a vatikáni zsinaton kinyilvánított pápai csalatkozhatatlansági dogma következményeként.12 Gyakorlatilag a Habsburg-kormányzat a központosító neoabszo- lutista politika egyik igen fontos eszközének tekintette a vonatkozó egyezményt, az egységes birodalom alapkövének számító (legalábbis a katolikusok vonatkozásában) egységes egyház zálogának, míg a magyar püspöki kar a jozefinizmussal való leszámolás lehetőségének, a szekularizáció és a vallási egyenlőség folyamatainak visszafordításának vagy legalábbis feltartóztatásának útjaként értelmezte. 9 Látszólagos, hiszen a konkordátum „öt cikkelye rosszabbította az egyház helyzetét Magyarországon, 22 nem változtatta”. Ld. Adriányi, 1993. 49. p. Említést érdemel a tény, hogy bár a szerződést nem ekkor kötötte az állam, csupán érvényben hagyta, azonban vissza is vonhatta volna éppen - ahogy később meg is tette. 10 Adriányi, 1996.215. p. 11 Hermann Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, 1973. (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae, 1.) (továbbiakban: Hermann, 1973.) 435. p. 12 Ld. erről például: Fazekas Csaba: Egyházak, egyházpolitika és politikai eszmék az Osztrák-Magyar Monarchiában. Miskolc, 2008. (Műhelytanulmányok, 4.) 10-11. p.
