Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 1. szám - RECENZIÓ - Varga Szabolcs: Spannenberger, Norbert: Die Katholische Kirche In Ungarn 1918-1939: Positionierung Im Politischen System Und "Katholische Renaissance" Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 2006. 218 old.
130 Egyháztörténeti Szemle X/l (2009) val a szerző akaratlanul is beszáll abba az évtizedes magyar diskurzusba, amely a Horthy-korszak jellegéről folyik. A vita lényege az, hogy vajon fasiszta, tekintélyuralmi, vagy korlátozottan működő parlamentáris berendezkedés volt-e Magyarországon ebben az időszakban. A válasz az egyháztörténet felől is megadható. A diktatúrákban, legyen az jobb- vagy baloldali, az egyházakat mindig üldözték, és megpróbálták korlátozni társadalomformáló szerepüket, mert az államhatalom nem tűrt el semmilyen tőle független entitást. Mivel ilyen itt nem volt, ezért Spannenberger megerősít bennünket, hogy a rendszer sem fasiszta, sem fasiszta jellegű nem volt. Az alcím másik tanúsága az, hogy ez a könyv nem a magyarországi katolikus egyház 1918-1938 közötti történetéről szól, ezt terjedelmi okok miatt nem is tehetné. Ez a könyv legfeljebb egy lehetséges értelmezését adja a témának, vagy még pontosabban egy fejezetét írja meg, elsősorban politikai szempontból. Azt kívánja bemutatni, hogy az állami ideológiának miképpen lesz támogatója a katolikus egyház a különböző szervezetein keresztül. A célkitűzés helyes, mert így egy feszes gondolatmenet mentén tudja végigkövetni az eseményeket, és nem lesz belőle egy érdekes, ám de felületes mű. A szűkebb téma kijelölése arra is jó, hogy ebből bebizonyítsuk azt, hogy Spannenberger nem hallgatja el az egyházban rejlő anomáliákat, tárgyilagosan bánik az általa használt forrásokkal, és így csak részben fogadja el a korszakra ráhúzott katolikus reneszánsz értelmezést. Magyarországon a katolikus megújulás ugyanis már a századfordulón megkezdődött, elsősorban Prohászka Ottokárnak köszönhetően, akinek a vezetésével megkezdődött a nagyvárosok újra-evangelizációja. Megszervezte a Regnum Marianumot a városi fiatalok pasztorációjára. így nem volt előzmények nélküli a két világháború közötti katolikus dominancia. Ha ezt a folyamatot kívánta volna végigkövetni a szerző, akkor nem kellett volna tíz oldalon keresztül foglalkozni a kommunista Magyar Tanácsköztársaság egyházi rendelkezéseivel, hacsak nem úgy, hogy ez sokban megerősítette az egyházak renoméját a hívek szemében. Egyház és állam viszonyának vizsgálatakor azonban éppen hogy szükséges az eseményeket jobban szemügyre venni, mert a rezsim az iskolák államosítása, földbirtokok elvétele, hitoktatás és sajtó korlátozása mellett a cölibátus eltörlését, és a papság államosítását is tervbe vette, ami az egyház szabadságának fundamentumai ellen való támadás volt. Spannenberger helyesen mutat rá a párizsi békeszerződés egyik fontos következményére, hogy a felekezeti arányok a katolikusok és a protestánsok javára erősen megváltoztak, míg a korábban akut problémaként jelen levő ortodox egyházak marginálissá váltak az országban. Igaz ezért nagy árat fizettünk. Ami ennél is fontosabb, az a katolikus egyház állammal szembeni magatartásának villámgyors megváltozása, ami rendkívüli politikai érzékre vall a katolikus klérus részéről. A korábban teljesen Habsburg-hű, és emiatt a magyar politikai elittel konfrontativ egyház szinte egyik napról a másikra összefonódott az új állam eszmerendszerével, és annak egyik alapja lett. Elmarad viszont az
