Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 4. szám - DISPUTA - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár zsidóellenességéről
138 Egyháztörténeti Szemle IX/4 (2008) közül, előbbieknek viszont egyházi szempontból fontos az egész prohászkai életmű makulátlanságának kimutatása, vagyis - szempontunkból - a püspök antiszemitizmusának tagadása illetve marginálissá szelídítése.) Ha pedig a Prohászkát antiszemitaként bemutató illetve azt tagadó „két oldal” historiográfiáját nézzük, azért vannak különbségek. Előbbi tábor jóval heterogénabb, az ezredforduló történészeit például aligha lehet egy lapon említeni az 1950-es évek pártpropagandis- táival, míg utóbbiak közül a kortársaink forrásbázisa ugyan jóval szélesebb lett, de érvrendszerük kevesebb különbséget mutat a közvetlenül Prohászka halála után megjelent, antiszemitizmusát tagadó írásokhoz12 képest. Még egy előzetes megjegyzés: ez az egész antiszemitizmus-vita vélhetően azért is ég oly magas hőfokon, mert a katolikus egyháztörténetírás (illetve a politikai jobboldal) kevés kivételtől eltekintve (majdnem) mindent mentegetni akar, amit Prohászka mondott vagy cselekedett. Alig találkozunk olyan megnyilatkozással, amely az életmű teljességének ismeretében ki tudna és akarna jelölni olyan határokat, hogy eddig vállalható mindaz, amit mondott és írt, innentől magyarázható, innentől pedig elfogadhatatlan - pedig mindezzel aligha sérülnének Prohászka tevékenységének tényleges érdemei. 2. A szavakról Néhány szót a szavakról. A „zsidókérdés” kifejezés használata a történész számára önmagában elfogadható eljárás, bár a kérdés „megválaszolására” tett kísérletek ismeretében, a vészkorszak után inkább negatív töltetű, mint semleges. A lényeg mégis az, hogy milyen értelemben használjuk. Nyilvánvaló, hogy a Huszadik Század 1917. évi körkérdésének célja egy létező társadalmi-politikai probléma diagnosztizálása és nem pedig antiszemita húrok megpendítése volt, ahogy ez a rendszer- váltás utáni számos kiadványról is elmondható történelmi illetve aktu- álpolitikai célzattól függetlenül.13 A történésznek számos társadalmi, foglalkozási, etnikai csoport „kérdésére” kell választ találnia (vagyis azt diszciplínája forráskritikai eszköztárának latba vetésével feldolgoznia), és természetes szakmai terminus-használat ilyenkor jobbágykérdésről, munkáskérdésről, nemzetiségi kérdésről stb. beszélni. A „zsidókérdés” szót tehát nemcsak antiszemiták, hanem semlegességre törekvő történészek egyaránt használhatják, a lényeg nem a címke, hanem a szerző célja illetve a zsidósághoz fűződő valós viszonya. A „zsidózás” kifejezésről is hasonló a véleményem, bár ez már nem tartozik a történész által szalonképesnek tartható megfogalmazások közé. „Zsidózni” nem, a zsidóságról beszélni abban az értelemben lehet, hogy a zsidóság foglalkozási viszonyai, vallási vagy akár társadalmi intézményei, eszmei irányzatai képezhetik a történész vizsgálatának tárgyát. Abban az 12 Vö. Mózessy Gergely írása, 9. sz. jegyz. 13 Kende Péter: Röpirat a zsidókérdésről. Bp., 1989.; Ungvári Tamás: Ahasvérus és Shylock. A „zsidókérdés” Magyarországon. Bp., 1999.; Gyurgyák, 2001. stb.
