Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 4. szám - DISPUTA - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár zsidóellenességéről
Prohászka Ottokár zsidóellenességéről 139 értelemben „zsidózni” viszont már antiszemitizmus, amikor a zsidóságot bármilyen módon megbélyegzik, jogainak korlátozását vagy megvonását szorgalmazzák. Meggyőződésem, hogy a zsidóellenesség és az antiszemitizmus szinonim fogalmak. Nem mondhatjuk, hogy egyik így vagy úgy vállalható, a másik nem. A zsidóság (illetve bármely felekezeti vagy etnikai csoport) kirekesztésére irányuló múltbeli törekvés leírható a történet- tudomány eszközeivel - és nem mentegethető semmilyen jelenbeli apológiával. Szakmánk fogásaival (forráskritikával) kell mindezt rögzíteni, miként azt is, hogy bárki nevezheti magát antiszemitának, illetve bárki lehet úgy az, hogy a minősítést magát tagadja, de a lényeg, hogy a kirekesztésnek semmilyen formája nem elfogadható, a kifejezés egyértelműen negatív az új- és jelenkor valamennyi fázisában.^ Fontos persze, hogy ez ne egyszerű „jelszóaggatás”, hanem az adott kort megidéző, tartalmi vizsgálatot követő elemzés konklúziója legyen. A „faj” fogalmának persze 1920-ban más volt a jelentése, mint évtizedekkel később, különösen a náci fajelmélet elterjedésével, s azt is elfogadom, hogy Prohászka az általa meghonosított „hungarizmus” terminus alatt mást értett, mint később Szálasi Ferenc. Az „antiszemitizmus” és a „zsidó” szavaknak is adhatott sajátos értelmezést, olyat azonban nem, amely gyökeresen ellentétes volna a zsidóság valamiféle kirekesztésére irányuló törekvésekkel, amint ezt szövegeinek elemzése is igazolja. (Ld. alább.) Arról nem is beszélve, hogy nem törekedett arra, hogy hallgatósága és követői megismerjék „sajátos fogalomhasználatát”, amint a Horthy-korszakban nem is tették. Zsidóellenes nézeteit lehet sokféleképpen minősíteni, árnyalni, kifejteni, de hogy összességében antiszemitizmusként jellemezhető, nem vitatható. Gyakran felmerülő ellenérv, hogy antiszemitizmusának taglalói kiemelik Prohászkát saját korának társadalmi, politikai viszonyaiból. Én épp ellentétes eljárás eredményeként jutottam e következtetésre, azáltal, hogy megpróbáltam minél inkább beilleszteni abba, elolvasva nemcsak az ő beszédeit, hanem az azt befogadó, rá hivatkozó közegét is. Márpedig a politikai közvélemény egy (az I. világháború után meghatározó) részének antiszemitizmusa tagadhatatlan, mint ahogy a kor szellemi hátteréhez is hozzátartozik az állammal ekkor összefonódó katolikus egyházat átható zsidóellenesség. >s Kétségtelen, hogy Prohászka * 15 ‘4 Kossuth Lajos 1883-ban írta: „Az antiszemitikus agitációt, mint a 19. század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.” (Ld. pl.. Szabad György: Kossuth politikai pályája. Ismert és ismeretlen politikai megnyilatkozásai tükrében. Bp., 2003. - Online: Magyar Elektronikus Könyvtár, http://mek.oszk.hu/04800/04881 - 2008. október.) Márpedig a 21. század embereiként sokkal több okunk van az antiszemitizmus szégyellésére, restellésére és kárhoztatására. 15 Az alábbi diagnózist találónak érezzük: „a magyar egyházban néha lappangóan, máskor nyíltabban, de mindig érezhető volt valamiféle antiszemitizmus. És minden időben akadtak ennek az irányzatnak szimpla egyházi toliforgatói, de voltak művelt, nagyhatású egyházi véleményezői is.
