Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)

2008 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Horn Ildikó: Új esztendőre köszöntő versek. Egy unitárius vers szerzőjének és datálásának kérdéséhez

Új esztendőre köszöntő versek

93

A becsületnek is szövevényes útja,

Nagy munka és fáradság ösvényeit tartja,

Sok ezer gondoknak súlyos terhe állja,

A nagy szívt és rémes vért ugyan megmustrálja.

Jeles virtusoknak szép emlékezete,

Sírban nem szállható élő neve s híre.

Lassú hallgatásnak bágyott nyelveire,

Nem juthat a néma feledékenységre.

Sokakat a halál Sellyéjében bézár,

Akkor is a virtus semmi homályt nem vár, Porból is megújul mint a Phoenix madár, Amely bölcsességnek sebes szárnyain jár.

Józan ész, ért tanács valamely személyben, Okos s bölcs értelem férkezett egy testben, Méltó, hogy míg a nap tündöklik az égen, Érdemlett virtusa nevekedjék és éljen.

Ez az egy címere a szép dicsőségnek,

Melyre a nagy szívek geijedezve égnek,

Az érdemes elmék mind ide sietnek,

Mert itt van pálmája a jó hírnek és névnek.

Itt zöldellik a szép és méltó érdemesség,

Itt lakik és itt vagyon az igaz nemesség,

Nagy elmetöréssel keresett dicsősség,

Ritka érdemekből és jókból álló bőség.

Mindezek szép hírét embernek nevelik,

Míg a nap az égen jár addig viselik,

Keletről nyugatra neveket terjesztik,

Halál Sellyéjéből életre emelik.

Hol a nemes elme hánykódik s vetődik,

Mély gondolataiban nyughatatlankodik, Fáradoz, semmitől nem is iszonyodik,

Célját hogy elérje, abban forgolódik.

A nagyra vágyó szív meg nem ijetkezik,

Súlyos dolgokban semmit nem félemlik, Nagyobb terhek alatt inkább emelkedik, Kemény ínségekben megáll, s el nem bomlik.