Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 3. szám - RECENZIÓK - Mercs István: "Csorba Dávid: A' sovány lelkeket meg-szépíteni": Debreceni prédikátorok (1657-1711)
ÍOO Egyháztörténeti Szemle IX/3 (2008) hatatlan tartozéka a prófétálás, és ez Medgyesitől egészen századunkig élő gyakorlat maradt”. (76. p.) Az egyén és a nemzet sorsát szétválaszthatatlan egységként tekintik, s retorikailag igényes megformálásban tárgyalják. Nem véletlen, hogy szorosan kötődik ehhez a hagyományhoz nemzeti imánk írójának, Kölcsey Ferencnek a költészete, aki ezt a tradíciót öntudatosan vállalta, amikor a következőket vetette papírra. „Az ékesszólás (ki nem tudja azt?) a szépművészség tartományában igen fontos helyet foglal el; s annak nemei közt melyik foglalhat el fontosabbat, mint az egyházi? Mindaddig míg a religió az emberi szívnek és léleknek legelső foglalatossága, az erkölcsiségnek legbiztosabb vezére, s a társaságnak legerősebb köteléke lenni meg nem szűnik; mindaddig a szépművészségnek azon ága, mely a religió érzését melegen tartani, s így az erkölcs útját kellemesbbé, a társasági egybeköttetést szorosabbá tenni törekszik, a maga fő polcát el nem vesztheti.” A szatmárcsekei lírikus Egyházi beszéd című 1825-ös tanulmányában a prédikáció műfaját mintának tekinti a politikai-közéleti szónoklat kiteljesítéséhez. A monográfia számos értékes és érdekes megközelítési módját (például heraldikai és viselettörténeti [92-96. p.] vagy néprajzi elemzés [157-63. p.]), illetve unikumát (például Debreceni Ember Pál Wade mecumának ismertetése [236-242. p.]) említhetnénk még, de terjedelmi okok gátat szabnak ennek. Csorba Dávid könyve alapos felkészültségről, nagy erudícióról árulkodó munka, mely további szakmai viták és kutatások alapját jelentheti. De a kötet közérthetőségre törekvő stílusa arra is alkalmassá teszi, hogy a történelmi érdeklődéstől ösztökélt olvasó haszonnal forgathassa. (ism.: Mercs István)
