Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 3. szám - TANULMÁNY - Sarnyai Csaba Máté: Deák Ferenc és a katolikus önkormányzat megvalósításának nehézségei
44 Egyháztörténeti Szemle IX/3 (2008) tonómia létrehozása érdekében, nem csoda, ha az 1848 áprilisában rendelkezésre álló idó't kevésnek tartotta. A prominens katolikus vezeték és világi képviselők 1867. októberi tanácskozásán felvázolt többlépcsős procedúra az autonómia-szervezet létrehozása érdekében valóban nehézkes. Eötvös ezzel kapcsolatos aggályai a későbbi fejlemények tükrében - tekintetbe véve az autonómia létrejöttének elmaradását - úgy tűnik, beigazolódtak. Az azonban nem kis leegyszerűsítés lenne, ha ezért a Deák által javasolt technikailag ugyan bonyolult, de jogi értelemben tiszta elképzelést tennénk felelőssé. Ő ugyanis épp azért indítványozta ezt a komplikált eljárást, hogy a katolikus autonómiát létrehozni hivatott kongresszus minden érintett teljes körű konszenzusára épüljön. Hosszú távon és megnyugtatóan kívánta így rendezni ezt a kérdéskört, amit kapkodva, gyorsan az adott politikai-hatalmi tényezők által kikényszerített módon megvalósíthatatlannak tartott. Az 1869 júniusában összeült autonómiát előkészítő konferencia feladatát, a maga által vázolt fokozatossági elv alapján, kizárólag abban látta, hogy választási szabályokat dolgozzon ki az összehívandó autonómia-kongresszus képviselőinek megválasztására. A tanácskozás során végig igyekezett is vigyázni arra, hogy ettől ne térjenek el. Gondoljunk csak a napidíjjal kapcsolatos állásfoglalására, amikor is kijelenti, hogy ezzel a kérdéssel nem egy választási szabályzatban kell foglalkozni. A kezdetektől ügyel bizonyos parlamentáris jelleg betartatására. Jó példa erre a gyűlés önmaga megalakítására vonatkozó érvelése, amikor is felvázolja azokat a lépéseket, amelyek az érdemi munka megkezdése előtt szükségesek ahhoz, hogy a legitimitás és az átláthatóság egyaránt biztosítható legyen. Ideérti a mandátum vizsgáló bizottság választásától, a jelenlévő képviselők számának meghatározásán át egészen a gyűlés pontos működési szabályainak kidolgozásáig és elfogadásáig tartó folyamatot. Azt, hogy még a deáki óvatos és körültekintő processzus sem képes megakadályozni az egyháziak részéről azt a vádat, amely szerint a világi képviselők már az előkészítő konferencia vitái során többszörösen is túl lépik kompetenciájukat jól mutatja Deák megjegyzése: „Ha egy vagy más tárgyban véleményünket nyilvánítjuk, mindjárt azzal állanak elő más [értsd: egyházi] oldalról, hogy ez hatáskörünket túlhaladja, hogy nekünk erről határoznunk nem szabad, hogy ezzel az egyház szervezetét fölforgatjuk.”66 66 Kónyi, 1886. 234.
