Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 3. szám - TANULMÁNY - Sarnyai Csaba Máté: Deák Ferenc és a katolikus önkormányzat megvalósításának nehézségei
40 Egyháztörténeti Szemle IX/3 (2008) A bizottság működésére vonatkozó eredeti javaslat tartalmát Deák gyökeresen megváltoztatta. Az kiinduló elképzelés szerint a testület feladata csupán annyi, hogy az egyházkerület központjában az esperes elnökletével a szavazatokat nyilvánosan összeszámolja és az eredményről készült jegyzőkönyv két példányát az elnökön kívül még három tag aláírásával hitelesítik A deáki elképzelés kibővíti és ugyanakkor egyértelműbben körül is határolja ezt a kompetenciát. Először is nem csupán a szavazatszámlálás tartozna a hatáskörébe, hanem a szavazói névjegyzék összeírásával kapcsolatos panaszok elbírálása is. Ennek következtében legalább kétszer ülésezne, a két hatáskörnek megfelelően. Az elnök feladata a szomszédos bizottságok elnökeinek meghívása a kerület központja-beli bizottságba, ha ezekből a személyekből a testület megalakult, ki kell tűznie a fent említett legalább két ülésének az időpontját, amit nyilvánosságra is kell hoznia. A bizottsági ülésekről jegyzőkönyvet kell vezetni, a szavazat számlálásról szóló dokumentum két példányát pedig az elnökön és a jegyzőn kívül még legalább egy bizottsági tag hitele- síti.s® Schlauch Lőrinc úgy értelmezte, hogy a módosított szöveg szerint az esperes kerületi központi bizottság lesz hivatott a választói névjegyzékek kapcsán felmerülő panaszok kivizsgálására, 57 A tárgyalt 26. §. eredetileg így szólt: ,A kerületek központján a püs- pökileg kijelölt esperes a 19. §. értelmében alakult helybeli szavazatszedő válaszmánynak és a kerületbeli vidéki választmányok részéről két vagy több tagnak közreműködésével a beküldött szavazatokat teljes nyilvánossággal összeszámítja és az eredményt két példányban szerkesztendő jegyzőkönyvbe vezeti, melyek mindegyike az elnök és három választmányi tag által aláírandó; a kerületbeli vidéki választmányok bármely tagjának szabadságában állván a központi választmány működésében részt venni.” KÓNYI, 1886. 248. 58 A 26. §. Deák által újra fogalmazott szövege szerint: „Ezen bizottság kétszer tartja üléseit: először a kerületbeli szavazók összeírása után a 20. §-ban megengedett fölszólamlások eligazítása végett; és másodszor a beérkezett szavazatok teljes nyilvánossággal eszközlendő ösz- szeszámítása végett. Ezen központi bizottság elnöke a plebániabeli bizottság elnöke is egyszersmind, kivévén a helybeli összeírás elleni panaszok esetét, mely esetben más tagját választja elnökül a bizottság. Az elnök kötelessége mindjárt a vidéki bizottságok megalakulása után a szomszéd bizottságok elnökeit meghívni, és ekként megalakítani a központi bizottságot. A központi bizottság mindjárt első összejövetelekor meghatározza ülései határidejét, és annak közhírré tételéről gondoskodik, illetőleg azt a megyés püspöknek hivatalos köröztetés végett bejelenti. A bizottság jegyzőkönyvet tartozik vezetni; a választás eredményéről vezetett jegyzőkönyv pedig az elnökön és jegyzőn kívül még legalább egy bizottsági tag által is hitelesítendő, és két egyenlő példányban kiállítandó.” Uo.