Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Patton Gábor: Karinges ágostonrendi kanonokok a középkori Baranyában
Patton Gábor. Karinges ágostonrendi kanonokok 75 A remetei magányról a táj, illetve a hely kiválasztása is árulkodik. Tehát az a feltevésünk, hogy előbb laktak itt remeték, mint a később idetelepülő bajcsi pálosok. Ezek egyes csoportjaik utóbb — általunk nem ismert időpontban — a karinges kanonokokhoz sorolták magukat. így már részt vehettek a környék lakosságának lelki gondozásában. A szabályzatuk persze továbbra is ugyanaz maradt: Szent Ágostoné. Ezt a regulát utóbb a pálosok szerzete is elnyerte, és a szomszédban — hegy túloldalán lévő völgyben — ennek a szellemében folytatták közösségi életüket. (A bajcsi kolostorral részletesen majd egy későbbi tanulmányunkban foglalkozunk.) A pápai tizedfizetők jegyzékében csak 1332-ben szerepel a keresztúri perjel 50 báni dénárral. Siklóssal kapcsolatban fent már idézett, 1403-ból való oklevél már egyértelműen ágostonrendi kanonokok kitétellel említi meg az elöljárójukat: „Prepositus monasterii S. Crucis de monte S. Trinitatis canonice regularis ordinis B. Augustini.” Tehát ekkorra a szerzetesi karizmájuk remete vonásai már elhalványulhattak. Azt, hogy ezen időszaktól már biztosan részt vettek a környező falvak lelkipásztori teendőiben a „Misés út” néphagyomány máig fenntartotta. A szomszédos Vókány lakosai a N agy tótfaluról ideérkező utat illették e névvel, amelyen jártak Keresztúrra szentmisére. A pálosokat, midőn 1308-ban Gentilis pápai követ végül is engedélyezi a működésüket a „Szent Kereszt remetéinek” nevezi. A Szent Kereszt patrocinium ekkor meglehetősen népszerű volt. Egy-egy védőszent templomcímben való alkalmazása véleményünk szerint a névdivat, illetőleg a kanonizálás utáni időszakban jellemző. A Szent Kereszt feltalálását követően egy jó ideig ez a titulus elég népszerű volt. Knapp Éva úgy véli, hogy a szoros ágostonos-pálos kapcsolat együttélésre, majd ennek következtében összeolvadásra enged következtetni, tehát idővel ez keresztúri kolostor is pálossá lett volna. Ezt a feltevést a felsorolt forrásaink nem támogatják, a két kolostorhely önálló identitással bír, a terepen nincs 1 kilométer sem a közöttük lévő távolság.7 A keresztúri szerzetesház ma a Vókányról Siklós felé vezető műút éles kanyarulata fölött porladozik. Alatta egy szép faragott itató kutat látunk. Itt gyűjthetünk erőt, mielőtt nekivágnánk a „Keresztúr” dűlőnek, amely manapság erdővel borított terület. Helyét hosszas keresés után 7 Árpád-kori Új Okmánytár. Szerk.: WENZEL GUSZTÁV. Pest, 1874. XII. köt. 352-353., 485-486. p.; Zsigmond-kori oklevéltár. (ld. 3. sz. jegyz.); NÉMETH BÉLA: Történeti adatok Pécs múltjából. Pécs, 1900. 82. p.; GYÖRFFY, 1987. 379. p.; Baranya megye földrajzi nevei. Szerk.: PESTI JÁNOS. Pécs, 1982. (továbbiakban: PESTI, 1982.) II. köt. 275/22. sz. (Az itteni név a bajcsi kolostorra vonatkozik.); NÉMETH BÉLA: Baranya Vármegye helynevei történeti, nyelvészeti szempontból. Kézirat, Baranya Megyei Levéltár, 235. sz. (továbbiakban: NÉMETH BÉLA.), Keresztúr alatt: „e helynek mai neve Keresztur, s hogy a N-tótfaluból odavezető utat ma is misés-utnak nevezik.” Az elnevezésből Németh Béla tévesen a keresztes lovagokra következtetett. KNAPP ÉVA: Pálos gazdálkodás a középkori Baranya megyében. In: Pálos rendtörténeti tanulmányok, I. Varia Paulina. Szerk.: SARBAK GÁBOR. Csorna, 1994. (továbbiakban: KNAPP, 1994.) 73. p.
