Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Patton Gábor: Karinges ágostonrendi kanonokok a középkori Baranyában
76 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) sikerült csak megtalálni, ettől keletre a hegy oldalában. Még Fejes János Siklóssal foglalkozó könyvében leírja, hogy valamikor egy amatőr ásatás folyt itt, amelyről egy képet is közöl. Az archív fotón iskolás gyermekeket látunk, akik ásókkal, lapátokkal, és nem utolsó sorban nagy érdeklődéssel állják körül az általuk kibontott 70-80 cm széles alapfalmaradványt. Még a 1990-es évek közepén itteni terepbejárásunk alkalmával ezen a helyszínen apró, kő- és habarcsos középkori tégladarabokat találtunk a felszínen. A gyalogúton pedig egy 15. századra tehető edénytöredéket. A kolostor helyétől délre egy kiszáradt patakmeder húzódik. Amikor még innen csordogált le a víz, valóban igen szép látvány lehetett. Itt talán több elre- kesztés nyomait is észleltük. Ez mindenképpen egy környezetrégészeti kuriózum, amely további dokumentálást érdemel. A szerzetesek számára a gyakori böjti étrend miatt nyilván kedvező volt, hogy itt a kolostoruk melletti felduzzasztott kis tavacskákból halászhatták az étküket, és nem kellett a távolabbi birtokukról ide hozatniuk.8 Utóbb került csak a kezünkbe Németh Béla 19. század végén keletkezett, máig kiadatlan forrásértékű kéziratos munkája. Ebben világos, hogy szerzője a helyszínen is járt, egyben tisztázta a keresztúri kolostor közelében állott bajcsi pálosok kolostorának a fekvését is. A keresztúri kolostor helyéről így emlékezik meg: „A keletre nyúló völgynek déli oldalát hívják kereszt urnák. A templom helyét törmelékes föld és egy pár a régi épületekből meg maradt s összehányt kőrakás jeleli. Ez előtt mintegy 30 évvel a hajdani épület délre nyíló fő ajtajának fehér kőből készült köszöbe még a maga helyén állott s szemtanuk szerint mintegy 2 mét. hosszú lehetett e kö most Nagy-tótfaluban van s szinte lépcsőnek használtatik, ugyan ez időben még egy pincze nyomai is megvoltak s mintegy 3 méter mély volt. Maguk az épületek igen erősen voltak építve, az alapokból faragott köveket szedtek ki az emberek, a pinczékből téglát, melyeken azonban semmi felüás nem volt. Állítják, hogy az épület kövei oly erős ragasztókkal voltak összekötve, hogy bontás alkalmával a kövek inkább törtek mint elváltak.” Hát így múlik el a világ dicsősége, az akkori praktikus szempontú kőkitermelést, ma régész szemmel meglehetősen fájlaljuk... Megemlíti még Németh Béla, hogy mivel kiirtották az erdőt ezért a lerohanó vizek földdel takarták be a még meglévő emlékeket.”9 A munkádi Szent Jakab tiszteletére szentelt kolostor elöljáróját középkori forrásaink közül csupán a pápai tizedjegyzékek tartották fenn. Prépostjának 1333-34 közötti befizetéseiből-már amennyire ezt megítélni lehet- egy átlagos jövedelmű egyházi intézmény képe bontakozik ki a szemünk előtt. Az elöljáró megnevezése mellett a kolostor helyére utaló megjelölés: „Munkád felett”, tehát egy nyilván völgyben, patak mellé tele8 FEJES JÁNOS: Siklós múltja. Siklós, 1937. 78. p.; PATTON GÁBOR: Elpusztult középkori kolostorok Baranya és Tolna megyékben. (Kézirat. Egyetemi szakdolgozat, ELTE BTK. 1998.) 39. p. 9 Németh Béla.
