Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 2. szám - A "KATEDRÁRÓL" - Miklós Péter: Konfliktus és szolidaritás. Szempontok Horthy Miklós és a katolikus egyház kapcsolatának értelmezéséhez
206 Egyháztörténeti Szemle VIII/2 (2007) (és annak más-más réteget és társadalmi-politikai csoportot megszólító és mobilizáló irányzatai) szellemi és fizikai térnyerésének eredményeként. A Horthy Miklós kormányzósága alatt fennálló politikai kurzus ideológiai hátterét a már említett keresztény nemzeti gondolat határozta meg. Ennek legnagyobb és legbefolyásosabb ága, a „klerikális újkonzervatív irányzat” két programadó ideológusa is katolikus pap volt. Ezen eszmekor képviselői Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök Kultúra és terror (1918) című művére és Bangha Béla jezsuita szerzetes Magyarország újjáépítése és a kereszténység (1919) című pamfletjére alapozva fogalmazták meg nézetrendszerüket, teoretikus és gyakorlati politikai alapállásukat. így — ha közvetve is — a Horthy-korszak hivatalos ideológiájának kétségtelenül megalapozó és alakító tényezője volt a katolikus egyház morális, szociális és társadalompolitikai tanítása. A jóval kisebb befolyással bíró és inkább az értelmiségi körökben népszerű „antiliberális újkonzervativizmus”, vagy „status quo konzervativizmus” — amely Szekfű Gyula Három nemzedék (1920) című eszmetörténeti és történetfilozófiai esszéjét tartotta alapművének — is rendelkezett katolikus gyökerekkel. A történészprofesszor Szekfű az 1940-es években a katolikus egyház társadalmi tanítását a politikai életben megjeleníteni kívánó szervezetek — a Katolikus Szociális Népmozgalom (1943) és a Keresztény Demokrata Néppárt (1944) — létrehozásában és működésében is szerepet vállalt (igaz, inkább a szimbolikus megjelenés, mint a gyakorlati szervezőmunka szintjén). A keresztény nemzeti ideológia legkevésbé ladolgozott, legmarginálisabbnak látszó, ugyanakkor rendkívül népszerű irányzata a — Szabó Dezső slz elsodortfalu (1919) című regényére alapozott — fajvédő „szegedi gondolat” bírálta ugyan a katolikus (felső)klérust, de nem az egyházzal, mint intézményrendszerrel, inkább személyi összetételével volt gondja. A fajvédők a nemzetietlenség vádjával illeték a katolikus főpapságot: egyrészt annak közismert és megingathatatlannak látszó Habsburg-hűsége, másrészt a német és a szlovák nemzetiségnek a hierarchián belüli felülreprezentáltsága miatt. A katolicizmus politikai befolyása a hadseregben is érződött. 1920- ban megszervezték az önálló magyar tábori püspökséget, amelynek első főpapja Zadravecz István ferences szerzetes lett. A tábori lelkészek a laktanya területén laktak és tiszti rangot kaptak, ezzel a tisztikar tagjai lettek. Gyakran előfordult, hogy szentmiséket vagy más liturgikus cselekményeket a kaszárnya területén végeztek. A laktanyán kívüli templomban vasárnapi vagy ünnepnapi misén általában a tisztikar katolikus része együtt jelent meg, s egymás mellett ültek a katonai vezetők — ezzel is demonstrálva a hadseregnek a katolikus egyház iránti lojalitását. A dualizmus liberális szellemű időszakában az állam és az egyházak, a hadsereg és a vallások szétválasztottságát és elkülönülését igyekeztek megjeleníteni, így az előbb leírt jelenségek és események többnyire elképzelhetetlenek voltak.
