Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamási Zsolt: Jaross Béla a békemozgalom éveiben
134 Egyháztörténeti Szemle VIII/2 (2007) nyes vezetéstől, hagyják ott a templomot, ha békepap misézik.23 A jobb tájékozódás miatt azt is felsorolja, hogy kik azok, akik feloldozásra szorulnak: akik bármiféle békenyilatkozatot tettek, akik aláírták a felhívást (még ha pótszöveggel is), azok, akik a marosvásárhelyi gyűlésen részt vettek és ehhez a mozgalomhoz csatlakoztak, vagy azt propagálják (ők a 2314. kánon szerint szkizmatikusok, és ezért kiközösítés jár). Jelzi, hogy a marosvásárhelyi békemozgalom megalapítóját és vezetőjét Agotha Endrét a 2258 és következő kánonok alapján felfüggesztették, semmi papi tevékenységet sem folytathat. Még a polgári érintkezés is tilos vele. A 2314 kánon alapján kiközösítés alatt vannak, de még nem felfüggesztve (nem vitandusok) azok, akik a gyűlésen részt vettek, határozatait megszavazták és aláírták, vagy akik ezt követően aláírják, vagy propagálják. A gyűlésen részt vett papok külön figyelmeztetést is kaptak, hogy ha nem akarnak vitandusok lenni, vonuljanak vissza a mozgalomtól. Név szerinti figyelmeztetést kapott Pfáter] Kulcsár Mihály, Pfáter] Feri Vilmos minoriták, Török László nagyváradi egyházmegyés pap és Köpeczy János. A marosvásárhelyi békekongresszusról írva a kortárs Léstyán Ferenc — Jaross Béla utóda, ma már nyugalmazott marosvásárhelyi főesperes,24 — kiemeli, hogy azon a marosvásárhelyi papság, tehát Jaross Béla se nem vett részt. A jövőt illetően Pacha Ágoston püspök jelzi, hogy számolni kell azzal, hogy újabb gyűlésekre fognak toborozni, különböző címszavak alatt (státusgyűlés, státus időközi bizottság, katolikus kongresszus...)25 Semmi gyűlésre, amit nem az Egyházmegyei Hatóság hív össze, elmenni nem szabad — vallotta —, a kiközösítés terhe alatt (hivatkozik a 2314 kánonra). Arra is figyelmeztetett, hogy számítani kell az agitátorok tevékenységére, akik nemzeti, népi katolikus egyházat fognak hirdetni, a pápától függetlent. Ezért figyelmeztet: aki elszakad a pápától, az a római katolikus egyháztól szakad el.26 A marosvásárhelyi értekezletet szervező kultuszinspektorok és titkosrendőrségi személyek a távol maradt papságot megpróbálták rávenni, hogy a konferencia határozatait írják alá, s a sajtóban is nyilatkozzanak erről.27 Magát Jaross Bélát is felszólítják, hogy tegyen ilyen nyilatkozatot. Jaross eleget tesz a felkérésnek, de nyilatkozata nem felelt meg az állami elvárásoknak: „A Marosvásárhelyi Értekezlet mellett megnyilatkozó pap23 MFP, Pfi. 1950. — Pacha Ágoston püspök körlevele, Temesvár, 1950. június 4. 24 O maga is titkos ordinarius volt Márton Áron letartóztatása alatt. 25 Valóban sor is került ilyen gyűlésekre. Ezek közül a legjelentősebb a kolozsvári gyűlés volt, 1951. március 15-én, ahol az erdélyi nagy hagyománnyal bíró Státust — amelyet elővigyázatosságból Márton Áron már 1948. augusztusában ideiglenesen felfüggesztett — pióbálták újjá szervezni, s arra felhasználni, hogy a püspök akadályoztatásának fennálló helyzetében a régi hagyományokhoz híven átvegye az egyházmegye irányítását. MARTON-jAKABFFY, 1999. 113. p. 26 MFP, Pfi. 1950 —Pacha Ágoston püspök körlevele, Temesvár, 1950. június 4. 27 LÉSTYÁN Ferenc: Marosvásárhely katolikus egyháza a kommunista elnyomás idején, 1948-1990. Kolozsvár, 2007. (továbbiakban: LÉSTYÁN, 2007.) 6-7. p.