Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - TANULMÁNY - Tengely Adrienn: Az egyházak és a nemzetiségi kérdés 1918-ban
Tengely Adrien: Az egyházak és a nemzetiségi kérdés 37 ségnél sem különbözött az eltérő felekezetű, de egy néphez tartozó papság állásfoglalása! A bunyevácok és a sokácok Hasonlóan a szlovénekhez, a bunyevácoknál is a nemzeti mozgalom vezetői a katolikus papok voltak, különösen Rajic Balázs, a szabadkai Szent Rókus-templom plébánosa, aki már régóta ellenezte a magyarosító törekvéseket. Rajic október 26-án Zágrábba utazott néhány horvát szimpatizáns bunyevác értelmiségi és földbirtokos megbízásából, hogy az ott lezajló eseményekről tájékozódjék. Itt tanúja volt az Szerb-Horvát-Szlavón királyság megalakulásának és a délszláv területek — köztük a Bánát, Bácska és Baranya — Magyarországtól való elszakítása deklarálásának.203 A szerb megszállás után főleg ő propagálta, hogy a bunyevácok csatlakozzanak a szerbekhez, azonban arról értesülünk, hogy azok — legalább is a bajaiak — a magyarokhoz húztak.* 206 A bunyevácok is felléptek az ekkor már szinte „szokásosnak” számító egyházpolitikai követeléssel a szlovák evangélikusokhoz és a német katolikusokhoz hasonlóan: önálló bunyevác püspökség felállítását kívánták a Bácskában.207 Nem tudunk róla, hogy bármelyik sokác származású pap részt vett volna valamilyen nemzeti mozgalomban, illetve hogy a sokácok nemzeti jellegű egyházpolitikai követeléseknek adtak volna hangot, a mohácsi tanító szavaival élve „a sokácok jó magyarok” voltak.208 A nyugat-magyarországi horvátok A nyugat-magyarországi, német és magyar többség között élő, félszázezres horvát kisebbség elzárva élt anyaországbeli honfitársaiktól. Az itt élő horvátokat mélyen vallásos és egyházias szellem jellemezte, több püspök és kanonok is kikerült soraik közül. 1918-ban eme csekély számú kisebbség jelentőségét az adta, hogy éppen a csehek és a szerbek részéről tervezett nyugat-magyarországi szláv korridor vonalába estek, annak fontos láncszemét alkothatták volna. Ezt természetesen a magyar kormány minden módon igyekezett megakadályozni, ezért támogatásával november végén mozgalom indult meg helyi horvát nemzeti tanácsok alakításra, amelyek elsődleges programja a Magyarországhoz való hűség volt. A nyugat-magyarországi horvátok vezető rétege is a papság volt, így ezen tanácsok szervezői között legnagyobb számban papokat találunk Mersich Márton, Prikoszovich Endre, Rozsenich Demeter és Strassner József 2,15 Kővágó, 1964.88. p. 2“ KFL. I.l.b. Baja 5502/1918. sz. 207 Papok Közlönye, 1919. január 1. 1. p. 208 Dunántúl, 1918. december 31. 2-3. p.
