Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Végh Ferenc: Az iszlám és a reformáció árnyékában. Keszthely katolikus végvárváros a 17. század második felében
Keszthely katolikus végvárváros a 17. század második felében 101 jobbágyától a — korábbi adóterhet jóval meghaladó — repartíciót behajtani kívánó vármegyei szolgabírót.76 Hivatalához méltatlan magatartásának megértéséhez közelebb visz a körülmény, hogy a Pap utcában élő jobbágyok a polgárváros többi lakójához hasonlóan török részre is adófizetésre voltak kötelezve.77 Az állami adóteher növekedése így a plébánia működésének alapját jelentő jövedelemforrást csapolta meg. Keszthelyi és környékbeli ingatlanok, leginkább szőlők és szántók is a plébánia tulajdonát képezték, közülük némelyik gyaníthatólag már a középkorban is. Számukat alkalmi adományok a török korban tovább gyarapították. Pethő László 1647-ben egy rezi szőlőt és Keszthely Szent Miklósi városrészén három hold szántót engedett át a plébániának. Az ügylet külön érdekessége, hogy a városi ingatlant már eleve a „pap földe” határolta.78 A plébániáknál rendre kimutatható művel(tetet)t ingadanvagyon elvben a plébános legalapvetőbb élelmiszer-szükségletét volt hivatott fedezni. Hasonló megfontolásból a gabona, bor, juh és méz után szedett egyházi tized meghatározott része — rendszerint tizenhatoda — is az adott település plébánosát illette meg, jóllehet a jövedelem élvezetét analógiák alapján csak valószínűsíteni tudjuk. A 17. században a város határában és a szomszédos falvak területén fekvő promonthóriumokon mind intenzívebbé váló szőlőtermelés alighanem növelte mind a dézsmabor mennyiségét, mind a tizedjövedelmen belüli arányát. A török kor végére Keszthely városkettős határában a szőlők másfél mérföldes mélységben terültek el, míg a fennmaradó részt szántók tették ki.79 A mezőváros dézsmájának behajtására azonban a 16. században a település földesurai esetleg a Magyar Kamara nyert jogot, jelképesnek ható bérletösszeg fejében.80 A rákövetkező évszázadot pedig a helyőrség agrártermelésbe bekapcsolódó — így elvben tizedköteles — fegyveresei és az egyházmegye püspökei között a dézsma megtagadása miatt kirobbant konfliktus kísérte végig.81 Bizonyosra vehető tehát, hogy a végvárváros plébánosa sem juthatott hozzá minden esetben maradéktalanul az őt megillető termény- és élő állat hányadhoz. A 18. század eleji kocsmahasználat rendjét feltáró vizsgálat során nyert bizonyítást, hogy a keszthelyi plébánosokat a török korban nem illette meg a bormérés joga. Arra elsőként a hivatalát 1701 februárjától viselő Nagy István nyert engedélyt az Esterházy család tiszttartójától, néPFEIFFER, 1987. 827. p. DORNYAY (DARNAY) BÉLA: Keszthely török okiratai a Balatoni Múzeumban. Keszthely, 1942. (Balatoni Múzeum Füzetei 4.) 304. p.; MERÉNYI LAJOS: A zalai hódoltság adója 1629-ben. In: Magyar Ga^claságtörténelmi Szemle, 1904. 363-389. p. ™ MOL. P 108. Fasc. A. No.7. ” MOL. MKA. E 156. 54/26. 19-20. p. 811 MOL. P 650. 1. cs. 1565. föl. 1-2.; MOL. P 1314. (= A herceg Batthyány család levéltára. Missiles.) No. 36357. Perneszy György Batthyány Ferenchez. Bécs, 1605. augusztus 10. Veszprémi Érseki Levéltár. Decimae Episcopales. No. 31., 38., 49., 55., 85., 95., 97., 99., 107.
